Ahogy a mondás is szól, utólag könnyű okosnak lenni, de legalábbis biztosan könnyebb, mint előre. Persze sokszor van az úgy, hogy előre is sikerül, és valóban megjósolunk dolgokat, amiket aztán elégedetten nyugtázhatunk, amikor megtörténnek. De milyen rossz az, amikor annyira tudtuk előre, és mégsem annak megfelelően cselekedtünk. Sajnos ilyenkor megtréfál minket az elménk, így nagyon nehéz nem bosszankodni a kihagyott lehetőségek miatt.

Az érzést, amikor visszagondolva úgy érezzük, hogy bizony tudtuk előre, a hindsight bias névre keresztelték. A dologban a lényeg az, hogy valójában egyáltalán nem tudtuk olyan  mértékben előre az adott eseményt bekövetkezését, de utólag már úgy érezzük, mintha így lett volna. Bár szakértőnek kéne ahhoz lenni, hogy tudjuk a jelenség pontos okát, de józan paraszti ésszel nyilván már biztosabbnak tűnik valami utólag, mint korábban. Rengeteget lehet bosszankodni rajta, és sajnos a tőzsdézők számára talán ez a legrosszabb fintora az emberi agynak. Az, hogy veszítettünk X tízezer/százezer/millió forintot, elég rossz érzés lehet, hiszen arra gondolunk, hogy milyen jó is volt, amikor még megvolt az a pénz.

Na de nem fogható ez ahhoz az érzéshez, amikor utólag úgy érezzük, hogy nálunk volt a bölcsek köve, de nem éltünk vele. Annyira érezhettük, hogy Oroszország végül támadni fog, annyira érezhettük, hogy mikor jön a korrekció, annyira egyértelmű volt minden – de akkor miért nem cselekedtük meg? Azért nem, mert nem volt egyértelmű, mert csak az elménk ver át minket. Ha ezt ilyenkor sikerül tudatosítani, akkor talán kevésbé rossz a kihagyott lehetőség nyomasztó érzése.

Címlapkép: Shutterstock