2024 október 04

Szép volt Adidas

A vártnál kevésbé csökkenő bevétellel zárta az első negyedévet a német Adidas AG, a világ második legnagyobb sportszergyártója.

A vállalat arról számolt be pénteken, hogy a március végével záródott három hónapban negyedéves bevétele 1 százalékkal, 5,274 milliárd euróra csökkent a tavalyi év azonos időszakában elért 5,302 milliárd euró után. Az elemzők előzetesen nagyobb mértékű, 4 százalékos bevételcsökkenésre számítottak. A működési eredmény 60 millió euróra zuhant az előző év első negyedévében jegyzett 437 millió euróról, azonban így is meghaladta az elemzői várakozások átlagában szereplő 15 millió eurót.

Az Adidas folytatólagos tevékenységeiből származó nettó vesztesége 24 millió eurót tett ki az egy évvel korábbi 310 millió euró nettó nyereség után. A vállalat bevétele Kínában az árfolyam-ingadozások figyelembevétele nélkül 9 százalékkal csökkent, míg az ázsiai és csendes-óceáni térség többi országában a bevétel ugyancsak árfolyam-ingadozások nélkül 16 százalékkal nőtt, Latin-Amerikában pedig 49 százalékkal bővült.

Észak-Amerikában a bevétel árfolyam-ingadozások nélkül 20 százalékkal csökkent, míg az EMEA-térségben (Európa, Közel-Kelet és Afrika) 4 százalékkal emelkedett. A pénteken közzétett jelentés szerint a készletek még mindig túl magasak, de már 300 millió euróval alacsonyabbak, mint az év elején. Az Adidas továbbra is dolgozik a készletszint normalizálásán, ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy csökkenteni tudják a kedvezmények mértékét és növeljék a teljes árú értékesítés volumenét.

Az Adidas 2023-ban 700 millió eurós működési veszteséggel számol, az előrejelzés főként azzal függ össze, hogy tavaly felbontották a partnerségi szerződést Kanye West (újabb nevén Ye) amerikai rapperrel, annak antiszemita kijelentései és más szélsőséges, gyűlölködő megnyilvánulásai miatt, és az Adidas beszüntette a Westtel együttműködésben létrehozott, korábban jövedelmező Yeezy termékek gyártását.

Az Adidas jelentése úgy fogalmazott, hogy a „Yeezy-krízis” az első negyedévben mintegy 400 millióval csökkentette a vállalat bevételeit Észak-Amerikában, Kínában és az EMEA-térségben (Európa, Közel-Kelet és Afrika). Az Adidas nem közölt tájékoztatást arról, hogy mit tervez az eladatlan Yeezy cipőkészlettel. Az Adidas részvénye 7,38 százalék pluszban, 2022 augusztusa óta a legmagasabban állt pénteken 11.45 körül a frankfurti tőzsdén.