2024 október 04

Mi történt Estée Lauder?

Jelentősen visszaesett az Estée Lauder negyedéves nyeresége és bevétele a gyenge ázsiai értékesítés, illetve az erős dollár miatt.

Az amerikai kozmetikai óriáscég adózott eredménye a március végével záródott pénzügyi harmadik negyedévében 156 millió dollár, részvényenként 43 cent lett, jócskán elmaradt az egy évvel korábbi 558 millió dollártól, részvényarányosan 1,53 dollártól. Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 1,9 dollárról 47 centre süllyedt. Az éves szintű bevétel 11,6 százalékkal, 3,755 milliárd dollárra esett, az árfolyamingadozásoktól és vállalati akvizíciós hatásoktól megtisztított, úgynevezett organikus bevétel 8 százalékkal csökkent.

Az elemzői várakozások átlagában nagyobb, 51 cent részvényarányos eredmény és kisebb, 3,71 milliárd dolláros bevétel szerepelt. Az Estée Lauder most arra számít, hogy a június végével záródó pénzügyi évben a bevétele 10-12 százalékkal esik az eddig várt 5-7 százalék csökkenés helyett, az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény csökkenésére vonatkozó előrejelzését pedig a cég 27-29 százalékról, 50-51 százalékra változtatta – közölte a távirati iroda.