2024 szeptember 09

Fellélegezhet Erdogan – A török áfium már a múlté?

AFelminősítette Törökországot a Moody’s Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntést mindenekelőtt azzal indokolta, hogy Törökország határozottan visszatért az ortodox monetáris politikához, és ennek már megvannak az első látható eredményei.

A Moody’s közölte: az eddigi „B3”-ról két fokozattal „B1”-re javította a devizában és helyi valutában fennálló hosszú futamú török szuverén kötelezettségek osztályzatát. Az új besoroláson is további felminősítés távlati lehetőségére utaló pozitív kilátást hagyott érvényben. A döntéshez fűzött indoklásában a hitelminősítő kiemelte, hogy a feszes pénzügypolitikai alapállás már meghozta első eredményeit az infláció, a török líra iránti hazai bizalom és a külföldi tőkebeáramlás területén. Júniusban egy év óta először csökkent az éves összevetésű török infláció. Az előző hónapban mért 75,4 százalékról 71,6 százalékra. A Moody’s várakozása szerint decemberig meredek további csökkenéssel 45 százalék alá, a jövő év végéig 30 százalék körüli ütemre lassul. Ezt ismertette a távirati iroda áll az elemzésben.

A Moody’s szerint a felminősítés másik fő tényezője az, hogy érdemben csökkent – jóllehet nem szűnt meg teljesen – a török gazdaság külső sérülékenysége.  A folyómérleg-egyenleg hiánya a májussal zárult tizenkét hónapban 25 milliárd dollárra – az idei évre várt török hazai össztermék (GDP) 2,1 százalékára – mérséklődött. A tavalyi azonos időszakban mért 57 milliárd dollárról, amely 5,1 százalékos GDP-arányos folyó deficitnek felelt meg. Eközben a török devizatartalék 33 milliárd dollárral, 68 százalékkal nőtt. A tavaly májusban elért legutóbbi mélypontról. És a török banki, illetve vállalati adósoknak ismét széleskörű hozzáférésük van a külső finanszírozási forrásokhoz – áll a Moody’s elemzésében.

A cég által Törökországnak most megadott „B1” osztályzat is még a spekulatív besorolási kategóriába tartozik. Öt fokozattal marad el a befektetési ajánlású minősítési sáv alapszintjétől, amely a Moody’s módszertanában „Baa3”.