2024 október 04

Továbbra sincs megállapodás a globális minimumadóról

Április 5-én ismét tárgyalást folytatott a 27 uniós tagállam pénzügyminisztere az OECD globális minimumadó szabályainak uniós bevezetéséről. Az eddig tiltakozásukat kifejező tagállamok többsége elfogadta a szabályok legfrissebb tervezetét, de ennek ellenére ez alkalommal sem született egyhangú megállapodás Lengyelország fenntartásai miatt.

Az egyeztetések tárgya az az irányelv-tervezet volt, amely a globális minimumadó EU-n belüli egységes implementálását biztosítaná. A tervezetet első ízben az Európai Bizottság még tavaly decemberben publikálta az OECD modell szabályaira alapozva. A tervezet azóta több alkalommal is módosult, annak érdekében, hogy a 27 tagállam mindegyike támogatni tudja a szabályok bevezetését.

„Ezen módosítások közül talán a legjelentősebb a szabályok alkalmazásának egy évvel való elhalasztása, ugyanis míg az eredeti tervezet 2023. január 1-től rendelte volna alkalmazni a globális minimumadó rendszerének fő szabályát, ez az időpont a módosított tervezetekben gyakorlatilag egy évvel elhalasztásra került, és a tervezet fő szabálya 2023. december 31-től lenne alkalmazandó” – mondta el Póczak Ferenc, a Deloitte adóosztályának partnere.

Az alkalmazás halasztása mellett több technikai módosítás is megjelent a legfrissebb tervezetben, amelyek hatására a legutóbbi egyeztetéseken még vonakodó Málta, Észtország és Svédország az irányelv-tervezet támogatása mellett döntött.

Az április 5-i ülésen már csak egyedül Lengyelország vétózta meg az irányelv-tervezet elfogadását. Lengyelország azzal indokolta döntését, hogy a globális adóreformról szóló nemzetközi egyezségnek két pillére volt, amelyek koordinált és egyidejű bevezetése a globális megállapodás alapját képezte. Az első pillér a legnagyobb és legjövedelmezőbb vállalatcsoportok jövedelmeinek adózási célú újraosztását célozza azon országok közt, ahonnan a vállalatcsoportok bevételt szereznek, míg a második pillér a globális társasági minimumadó bevezetését írja elő.

„A globális adóreform első pillérének bevezetése azonban lassan halad, főleg az Amerikai Egyesült Államok oldaláról, Lengyelország álláspontja szerint pedig ragaszkodni kellene a két pillér egyidejű bevezetéséhez” – tette hozzá Reich András, a Deloitte adóosztályának szenior menedzsere.

Tekintettel arra, hogy az EU-nak nincs érdemi ráhatása az első pillér bevezetésére olyan országokban, amelyek nem tagállamai, kérdés, hogy Lengyelország támogatni tudja-e majd az irányelv-tervezet elfogadását az EU pénzügyminisztereinek következő, május 24-re tervezett ülésén.