2024 október 07

1,5 millió árucikket foglaltak le szellemi tulajdoni jogsértés gyanúja miatt

Mintegy 1,5 millió árucikket foglaltak le tavaly Magyarországon szellemi tulajdoni jogsértés gyanúja miatt – közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.

A közlemény szerint Magyarországon a vámeljárásban regisztrált esetek száma 2021-2022 között 21 százalékkal 694-ről 837-re nőtt. A visszatartással érintett árucikkek száma tavaly 42 százalékkal csökkent nagyjából 124 ezerre az előző évi 215 ezerről. Hozzátették, hogy a hamisított termékek zöme továbbra is Kínából érkezik (főként csomagolóanyagok). Törökországból pedig főleg hamis ruházati cikkek jönnek. A Hong Kongból érkező főleg hamis mobil alkatrészek is gyakoriak a lefoglalt, potenciálisan jogsértő termékek között. A hamisítványok továbbra is postán és futárszolgálatokon keresztül, főleg tengeren és közúton érkeznek – írták.

A lefoglalt áruk által megsértett szellemitulajdon-jogok típusait tekintve továbbra is az európai uniós, nemzeti és/vagy nemzetközi védjegyek jelentik a leginkább megsértett oltalmi típust – olvasható a közleményben. Az Európai Unió Bizottságának Adóügyi és Vám Főigazgatósága (DG TAXUD) és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO)kiadott legfrissebb jelentéséből kiderült: szellemi tulajdoni jogsértés gyanúja miatt 2022-ben az Európai Uniós tagállamok vámhatóságai több mint 2 milliárd euró értékben foglaltak le árukat. Az uniós belső piacon ilyen jogsértés gyanúja miatt lefoglalt áruk száma 2022-ben 26 százalékkal (53 millióról 67 millióra) emelkedett – közölte a távirati iroda.

Mind a lefoglalt áruk száma (97 százalék), mind értéke (93 százalék) szempontjából hat tagállamhoz köthető a lefoglalások zöme: Olaszország az első. Magyarországon az eljáró hatóságok 2021-ben nagyjából 747 ezer hamisított árucikket foglaltak le csaknem 30 millió eurónyi összértékben. 2022-re ez a duplájára növekedett: közel 1,5 millió darab árucikk, mintegy 41 millió euró összértékben – emelték ki. Tavaly játékokból foglaltak le a legtöbbet, ezt a cigaretták, csomagolóanyagok követték. Az áruk értéke alapján pedig a játékok és az ékszerek vezették a lefoglalt áruk „élmezőnyét” – közölték.