2024 október 04

Reggeli tükör 2022 március 31. – Optimisták a börzék

A páneurópai Stoxx Europe 600 index 0,18 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,31 százalékkal kezdett magasabban. Londonban az FTSE-100 index 0,09 százalékos, a frankfurti DAX index 0,70 százalékos, Párizsban a CAC-40 index pedig 0,35 százalékos nyereséggel nyitott. A milánói tőzsde 0,11 százalékos, a madridi pedig 0,32 százalékos indexemelkedéssel kezdte a csütörtöki kereskedést. Az olajár csütörtökön csökkent. Értesülések szerint a Biden-kormány körülbelül hat hónapra napi 1 millió hordónyi olajat szabadítana fel az amerikai tartalékokból. A Fehér Ház várhatóan csütörtökön jelenti be a benzinárak csökkentését célzó tervét.

Szerdán az olajár emelkedett a kínálati aggodalmak miatt, mivel az Oroszország és Ukrajna közötti tárgyalások megrekedni látszottak. Erősítette az olajárat az is, hogy az amerikai nyersolajkészletek 3,4 millió hordóval csökkentek a múlt héten, ami jóval nagyobb az előrejelzett egymillió hordós csökkenésnél. Az európai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára 4,31 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 103,17 dolláron, a Brent ára pedig 109,32 dolláron állt 3,64 százalékos napi csökkenéssel.

Az arany spot ára 0,30 százalékkal csökkent 1927,26 dollárra, az eurót 1,1172 dolláron jegyzik 0,12 százalékos erősödéssel.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX minimális, 3,95 pontos emelkedéssel, 45 894,13 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záróértékéhez képest alig változott, 0,01 százalékkal erősödött.