2024 október 02

Reggeli tükör 2022. február 4. – Változatlan alapkamat, gyengülő tőzsdék

A londoni FTSE-100 index 0,71 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 1,57 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 1,54 százalékkal alacsonyabban nyitott csütörtöki záróértékénél. Az európai tőzsdék gyengülését az váltotta ki, hogy miközben az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön nem változtatott az alapkamaton, annak vezetője a kamatdöntést követő sajtóértekezleten egy kérdésre válaszolva nem volt hajlandó megismételni két hónappal korábbi kijelentését, miszerint alacsony a valószínűsége egy idei kamatemelésnek. Christine Lagarde most úgy fogalmazott, hogy nem ígér semmit bizonyos adatok ismerete nélkül, sok függ majd az EKB makrogazdasági előrejelzésének a márciusi felülvizsgálatától.

Carsten Brzeski, a holland ING bank elemzője az EKB vezetőjének kijelentéseit „figyelemreméltó héja fordulatnak” nevezte. Szerinte, ha a következő négy hétben nem zuhannak az energiaárak, arra lehet számítani, hogy az EKB felgyorsítja az eszközvásárlások mérséklésének ütemét, ami lehetőséget ad a jegybanknak arra, hogy a betéti kamatot legalább egyszer emelje az év végéig. A pénteki európai tőzsdenyitáskor az euró 354,50 forintra erősödött a csütörtök esti 354,28 forintról és 1,1467 dollárra emelkedett a csütörtök esti 1,1429 dollárról. Ugyanekkor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 52 cent (0,57 százalék) emelkedéssel, 91,63 dolláron állt. Az arany unciánként 0,24 százalékkal (4,35 dollárral) 1808,45 dollárra drágult.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 155,66 pontos emelkedéssel, 52 440,30 ponton nyitott pénteken.
A csütörtöki záró értékéhez képest 0,30 százalékkal erősödött – ismertette a távirati iroda.