2024 október 05

Ki gondolta volna – ennyibe is kerülhet a gáz Európában

Európa sikeresen kezébe vette az energiafüggőség problémáját, és közös erővel kiállta Putyin próbáját. A régió csökkentette függőségét, és előrelépést ért el az orosz-ukrán háború okozta energiaválság kezelése terén is. Az európai referenciaérték, a Dutch TTF árfolyam több, mint két éve nem volt ilyen alacsonyan. Az áprilisi hónapban inkább 40 euró körül mozgott az árfolyam, viszont mostanra már a mágikus 30-as szint alá süllyedt, ezzel megtizedelve a rekord értékeket. Az elmúlt héten újabb éles zuhanást jegyzett fel, hiszen a hetet 30 eurónál kezdte, mostanra viszont 25 euró alá kerültünk.

(www.shutterstock.com)

Brüsszel – nagyok az elvárások

Brüsszel szerint idén az EU gázkereslete nagyobb mértékben csökken majd, mint az Oroszországból származó teljes import mennyisége ebben az évben. Ez azt jelenti, hogy az EU 27 tagállama által hozott gáztakarékossági intézkedések a becslések szerint 2023-ban 60 milliárd köbméterrel csökkentik a fogyasztást az elmúlt öt év átlagos felhasználásához képest. A fogyasztást csökkentő törvények között volt egy megállapodás arról, hogy Európa országai önként csökkentik a gázfogyasztást 15 százalékkal. Az Európai Bizottság szerint ezt túl is teljesítettük. A gázmegtakarításra vonatkozó legerősebb intézkedéseket olyan országokban hajtották végre, ahol magas volt az orosz befolyás, ami a gáz importját illeti, például Olaszországban és Németországban. Az orosz import korábban a blokk gázszükségletének körülbelül kétötödét tette ki, mostanra ez az érték viszont 74 százalékkal csökkent.

Maradt még kihívás a gáz piacán

Az egyik legnagyobb kihívást Kína okozhatja. Kína tavaly kevesebb olajat és gázt importált a lezárások és a gazdasági tevékenység lassulása miatt. Fatih Birol, a Nemzetközi Energia Ügynökség ügyvezető igazgatója szerint Kína az év második felében nagy visszatérést mutathat be. Ha Kína kereslete felpattan, az nagyban nehezítheti Európa helyzetét. Az európai energiapiacok másik fő kihívása, hogy az orosz gáztól való függőségük nem szűnt meg teljesen, és az ellátás kilátásai bizonytalanok. Birol megjegyezte, hogy ha az oroszok tovább csökkentik a gázimportot, akkor Európa a következő télen ismét komoly kihívásokkal nézhet szembe.

Forrás: ft.com; cnbc.com

Címlapkép: Shutterstock