2024 október 02

Emelkedett az infláció Németországban

Több hónapi csökkenés után júniusban ismét emelkedett az infláció Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtöki adatai szerint.

A hivatal előzetes számításai alapján a fogyasztói árak 6,4 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest júniusban. Májusban kisebb, 6,1 százalékos drágulást regisztráltak. Az idén eddig rendre lassult, vagy stagnált az infláció Németországban, januárban és februárban 8,7 százalékkal, márciusban 7,4 százalékkal, áprilisban 7,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves összevetésben. Ugyanakkor a drágulás ütemének júniusi növekedése jórészt egyszeri bázishatásoknak tulajdonítható, mert a szövetségi kormány éppen egy évvel korábban, 2022 júniusában vezette be a nyári hónapokra szóló kedvezményes, 9 eurós havi közlekedési bérlet intézményét és csökkentette az üzemanyagok adóterhét, aminek következtében az összehasonlító értékek alacsonyabbak.

Azonban a drágulás mértéke meghaladta a szakértői várakozásokat. Az elemzői konszenzus alapján 0,1 százalékponttal alacsonyabb, 6,3 százalékos inflációra lehetett számítani – emelte ki a Destatis adataival kapcsolatban a Handelsblatt című üzleti lap. Az egy hónappal korábbihoz képest 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak júniusban Németországban az előzetes adat szerint. Májusban 0,1 százalékos csökkenést regisztráltak. Éves összevetésben továbbra is jóval az átlagon felüli mértékben drágul az élelmiszer, júniusban 13,7 százalékos emelkedést mértek.

Az energiaárak 3 százalékos emelkedése viszont elmarad az átlagtól, ami részben a kormány tehercsökkentő intézkedéseinek, részben pedig az abból adódó bázishatásnak tulajdonítható, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt 2022 júniusában rendkívüli magasságban járt az energiahordozók ára. Németországban az infláció tavaly éves átlagban 7,9 százalék volt, ami történelmi rekord, és több mint a duplája az egy évvel korábbi 3,1 százaléknak.

A szövetségi kormány egy sor lépést tett az Ukrajna elleni orosz háború nyomán felgyorsult általános drágulás okozta terhek enyhítésére, az idén tavasszal ismét bevezetett kedvezményes közlekedési bérlet és más intézkedések mellett csökkentette a földgáz áfáját, és elindította a földgáz, a távhő és az áram árának korlátozását jelentő úgynevezett árfék rendszert. A támogatási programok összeértéke eléri a 300 milliárd eurót – közölte a távirati iroda.