2024 augusztus 21

Csökkent a Swatch nyeresége

Jelentősen csökkent a világ legnagyobb óragyártójának számító Swatch Group AG nyeresége és árbevétele a luxuscikkek iránti kínai kereslet meredek csökkenése miatt.

A Swatch hétfőn azt közölte, hogy üzemi eredménye 204 millió svájci frankra (228 millió dollárra, 1 frank=402,89 forint) esett az egy évvel korábbi 686 millió frankról, árbevétele pedig 14,3 százalékkal, 3,45 milliárd svájci frankra (3,85 milliárd dollár) csökkent. Elemzők nagyobb árbevétellel, 3,75 milliárd frankkal számoltak. A cég adózott eredménye a tavalyi első félévi 486 millió frankról 136 millió frankra zsugorodott.

Nick Hayek, a Swatch Group vezérigazgatója azt mondta, hogy a vállalat több mint 20 százalékkal csökkentette a termelést, miközben a munkaerőt érintetlenül hagyta. A vállalatvezető szerint a kínai piac – Hongkongot és Makaót is beleértve – az év végéig kihívást jelent majd a teljes luxuscikkipar számára, mindazonáltal a második fél évben összességében a helyzet javulására lehet számítani, részben az év elején bevezetett költségcsökkentési intézkedések hatására.