2024 június 21

Nem változtatott a Fed az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az 5,25-5,50 százalékos irányadó dollárkamat-tartományon szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén.

A Fed közleménye szerint a célsávot 5,25-5,50 százalékon hagyta, immár a hetedik egymást követő alkalommal. A Fed a 2022 márciusában 0,00-0,25 százalékról indított tíz egymást követő kamatemelés után tavaly júniusban tartott először szünetet a monetáris szigorításban, legutóbb júliusban emelte a kamatot, 25 bázisponttal; szeptemberben, novemberben, decemberben, januárban, márciusban és májusban pedig a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott az irányadó dollárkamat-tartományon.

A Fed a döntés indoklásában kiemelte: a legfrissebb makrogazdasági mutatók arra utalnak, hogy a gazdasági aktivitás szilárd ütemben bővül, a munkahelyek számának növekedése továbbra is erős, a munkanélküliségi ráta alacsony maradt, miközben az infláció mérséklődött az elmúlt évben, azonban továbbra is magas. A közlemény szerint az elmúlt hónapokban szerény további előrelépés történt a bizottság 2 százalékos inflációs céljának elérése felé.

A Fed monetáris politikai döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) hangsúlyozta, hogy a 2 százalékos inflációs cél és a maximális foglalkoztatottság elérésére törekszik hosszabb távon. Úgy ítélik meg, hogy az elmúlt év során jobban egyensúlyba kerültek a foglalkoztatási és az inflációs cél elérését fenyegető kockázatok. A gazdasági kilátások eközben bizonytalanok, ezért a bizottság továbbra is fokozottan figyel az inflációs kockázatokra – fogalmazott a közlemény. Az alapkamatláb céltartományának bármilyen módosítását mérlegelve a bizottság továbbra is körültekintően fogja értékelni a beérkező adatokat, a kilátások változását és a kockázatokat – ismertette a távirati iroda.

A bizottság véleménye szerint addig nem helyénvaló a céltartományt csökkenteni, amíg nem nyer nagyobb bizonyosságot, hogy az infláció fenntarthatóan 2 százalék felé halad. A bizottság ismét megjegyezte, hogy készen áll a monetáris politika irányvonalának szükség szerinti kiigazítására, amennyiben olyan kockázatok merülnek fel, amelyek akadályozhatják a célok elérését. A Fed határozottan elkötelezte magát a 2 százalékos inflációs cél elérése mellett – hangsúlyozta a Fed honlapján közzétett közlemény. Jelenlegi előrejelzésük szerint 2024-ben egy kamatcsökkentés valószínű, míg 2025-ben négy kamatvágásra kerülhet sor. A Fed nem változtatott gazdasági növekedési prognózisán a szerdai kamatdöntésével párhuzamosan kiadott gazdasági összefoglalója szerint: 2024-ben továbbra is 2,1 százalékos GDP-bővülésre, 2025-ben és 2026-ban pedig egyaránt 2,0 százalékos GDP-növekedési ütemre számít.

A személyes fogyasztási kiadások árindexe (PCE) – a Fed által preferált inflációs mutató, lényegében a fogyasztói árak változása – a Fed prognózisa szerint idén a márciusi előrejelzésben szereplő 2,4 százaléknál nagyobb mértékben, 2,6 százalékkal nő, míg 2025-re vonatkozóan a bizottság a márciusban prognosztizált 2,2 százalék helyett 2,3 százalékos PCE-növekedéssel számol. A Fed előrejelzése alapján a munkanélküliségi ráta idén – összhangban a márciusi prognózissal – 4 százalékos lehet, jövőre pedig a márciusban jelzett 4,1 százalék helyett 4,2 százalékot várnak.