2024 május 11

Szakadás a piacokon – mi zajlik itt?

Az elmúlt napokban jól láthatóan megváltozott a piaci hangulat. Rég nem látott módon produkálnak eséssel záruló napokat egymás után a vezető részvényindexek. A német tőzsdeindex, a DAX például már több havi mélypontra esett. Valószínűleg a nagy jegybankok monetáris politikája lehet továbbra is a befektetők fókuszában.

Fed és EKB

Az Európai Központi Bank (EKB) éppen két hete jelentette be, hogy leállnak a kamatemelésekkel. Annak ellenére történt mindez, hogy például az augusztusi eurózónás inflációs adat kellemetlen meglepetést okozott. Úgy tűnik, hogy a Christine Lagarde vezette EKB el akarja kerülni a túlszigorítást, és annak hátrányos következményeit. Erre még jelentős emelkedést mutattak a tőzsdék, a német DAX élen járt a rallyban.

Előző szerdán a Fed viszont a vártnál szigorúbb jelzést küldött a piacok felé, melyek azóta nincsenek is jó bőrben. Jerome Powell Fed-elnök szavai szerint ugyanis még nem tudják, hogy sikerült-e legyőzni az inflációt. Az amerikai jegybank szerepét betöltő intézménynél ráadásul még egy kamatemelést várnak, és jövőre is csupán 2 kamatcsökkentéssel számolnak. Júniusban még jóval lazább monetáris politikát vetítettek előre a döntéshozók, érthető, hogy a piac fekete levesként értékelte a szerdán elhangzott információkat.

A tőzsdeindexek esése érthető. A tovább fennmaradó szigorú monetáris politika lassítja a gazdaságot, és drágítja magát a pénzt. A kötvények így versenyképesebbek lehetnek a magasabb hozamuk miatt a részvényekkel szemben, arról nem is beszélve, hogy az egyes vállalatoknak megdrágul a finanszírozásuk a magasabb kamatkörnyezetben. A piaci attitűd megváltozását jól jelzi a CNN Fear and Greed indexe, amely szerint fél év eltelte után most először újra az extrém félelem kategóriájába sorolható a befektetők hangulata.

Címlapkép forrása: Shutterstock