2024 október 05

A londoniak szerint elkerülhető a globális bankválság

Londoni pénzügyi elemzők szerint valószínűleg sikerül elkerülni, hogy az utóbbi hetek bankcsődjei globális bankválsággá fajuljanak.

Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics pénteken bemutatott tanulmányában kiemeli, hogy a bankválságok rendszerint „keményen odacsapnak” a reálgazdasági kibocsátásnak. Elsősorban a hitelezési kondíciók erőteljes szigorodása miatt -, és tartós károkat okozhatnak. Egyes esetekben hosszú távon 5-10 százalékkal is csökkenthetik a megtermelt hazai összterméket (GDP). A ház szerint az utóbbi napok amerikai bankcsődjeit komoly fejleménynek kell tekinteni.   

Silicon Valley Bank csőd

Az Oxford Economics közölte: számításai alapján a Silicon Valley Bank (SVB) és két kisebb pénzintézet csődje több mint 300 milliárd dollárnyi banki eszközállományt érint. Ráadásul a stresszhelyzet jelei még mindig láthatók, különösen a kisebb amerikai bankok körében de még olyan nagybankok esetében is, mint a Crédit Suisse, amely a minap kénytelen volt likviditási támogatást kérni a svájci jegybanktól – ismertette a távirati iroda.

Az Oxford Economics hangsúlyozza, hogy a globális bankszektorban kialakult feszültségeknek komoly átárazó hatásai voltak a piacokon. A rövid távú kamatvárakozások is markánsan módosultak. A ház számítási módszertana alapján a részvényárfolyamok globális átlagban 5 százalékkal estek az elmúlt héten. Az amerikai adósságpiaci hozamok 100 bázisponttal, az euróövezeti és a brit hozamok 60 bázisponttal csökkentek a kétévi irányadó lejáratra. Egy héttel ezelőtt a piaci szereplők azt valószínűsítették, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve 5,50 százalék környékére emeli kamatát 2023 végéig. Mára a piaci szereplők jóval alacsonyabb, 4,00 százalékos Fed-alapkamattal számolnak az év végére – áll az Oxford Economics pénteki helyzetértékelésében. A ház felteszi azt a kérdést, hogy indokolt-e az ilyen drasztikus átárazódás.

Alapeseti előrejelzés

Válaszként a cég londoni elemzői kiemelik: alapeseti előrejelzésük az, hogy a bankválságot ezúttal sikerül elkerülni. De még akkor sem meglepő az árazások átrendeződése, ha csak a bankválság puszta lehetőségének kockázata van jelen. A történelmi távlatú bizonyítékok arra vallanak, hogy ezek a válságok erőteljes hatást gyakorolnak a gazdasági növekedésre. Így tehát ha a modális növekedési előrejelzések nem is változnak, nőtt egy nagy negatív hatás valószínűsége – áll az Oxford Economics pénteki elemzésében. A ház saját fejlesztésű világgazdasági előrejelzési modellje alapján elkészített egy negatív forgatókönyvet is. Ebben az szerepel, hogy ha a globális tőzsdei árfolyamok a kockázati átárazódások nyomán 25 százalékkal zuhannának. És ezt meredek ingatlanpiaci árzuhanás, a hitelpiaci kondíciók szigorodása és a dollár rövid távú erősödése kíséri. Már elég lenne ahhoz, hogy a világgazdasági növekedés az idén és jövőre leálljon. E forgatókönyv alapján azok a gazdaságok járnának a legrosszabbul, amelyekben a leginkább túlértékeltek az egyes befektetési eszközök. És amelyek viszonylag nagyobb mértékben függnek a banki finanszírozástól.

Az Oxford Economics modellje szerint e kategóriába elsősorban az európai gazdaságok tartoznak. A tanulmány szerint a brit és az euróövezeti gazdaságban a negatív forgatókönyv esetén 2025-ben 4 százalékkal, Amerikában és a világgazdaság egészében 3 százalékkal lenne alacsonyabb a hazai össztermék az alapeseti előrejelzésükben arra az évre valószínűsített értéknél.