2024 május 08

Pirosba borult Európa

A londoni FTSE-100 index 0,22 százalék, a frankfurti DAX-30 mutató 0,11 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,04 százalék gyengülést jelzett a kereskedés első perceiben a csütörtöki záróértékekhez képest.

Az európai tőzsdenyitáskor az euró 1,1921 dolláron állt a csütörtök esti 1,1879 dollár után. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 24 cent (0,43 százalék) csökkenéssel 55,23 dolláron forgott.

Semleges hangulat itthon

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzőjének kommentárja szerint piacmozgató hír a magyar vezető részvényekről nem érkezett, a nemzetközi hangulat semleges.

Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát lőtt ki az éjszaka, emiatt pénteken délelőttre összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát. A piaci szereplők már nem igazán reagáltak az eseményekre – írta.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Kiss Mónika szerint a BUX pénteken újabb csúcsot állíthat be, a zárás előtti forgalom megemelkedhet, mert ezen a napon készülnek fel az intézményi befektetők több regionális index átsúlyozására is: így a CECE, a BUX és a FTSE Emerging market indexek már új összetételükkel indulnak jövő hétfőn.

Nem találja az irányt Ázsia

Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, és nem alakult ki egyértelmű trend a térségben még nyitva tartó börzéken sem. A tokiói tőzsde 0,51 százalékkal erősödött, az ausztrál 0,76 százalékkal gyengült, a tajpeji pedig 0,25 százalékos pluszban zárt.

A reggel nyolc órakor még nyitva tartó hongkongi börze fő mutatója 0,12 százalékos, a sanghaji pedig 0,61 százalékos veszteségen állt, a szöuli viszont 0,21 százalékos emelkedést jelzett.

Nem mondtak csütörtököt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 124,11 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 38 243,20 ponton zárt csütörtökön, ami új történelmi csúcs.

A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt. A Mol 190 forinttal, 0,79 százalékkal 24 255 forintra – kicsivel éves csúcsa fölé – erősödött, 2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,58 százalékkal 10 435 forintra nőtt, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,63 százalékkal 479 forintra emelkedett, forgalma 471 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 77 forinttal, 1,15 százalékkal 6641 forintra csökkent, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.

Csak a Dow találta meg az utat
Vegyesen zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A Dow Jones indexe 48,89 ponttal 22 207,07 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutatója 2,44 ponttal csökkent és 2495,93 ponton fejezte be a napot. A Nasdaq Composite indexe pedig 31,1 ponttal lett kisebb, és 6429,08 ponton zárt.