2024 április 18

Újabb 15 millió hordó kőolajat dob piacra stratégiai készletéből az USA

Április óta már 165 millió hordóval csökkent a betárolt mennyiség, és 40 éve nem látott szintre csökkent. Az elnöki hivatal kedden kiadott közleménye szerint az energiaügyi minisztérium decemberi szállítással tesz ajánlatot a vásárlók felé az összesen 15 millió hordós mennyiségre. Emellett az elnök szerdai hatállyal arra utasította a minisztériumot, hogy álljon készen újabb készletek felszabadítására a téli hónapokban, amennyiben Oroszország, vagy bármely más szereplő lépései akadályoznák a globális piac működését. A Fehér Ház legutóbb szeptemberben jelentett be 10 millió hordós kínálatnövelést novemberi szállítással, aminek célja szintén az árak mérséklése volt. A közleményben jelzik azt a szándékot, hogy ismét elkezdik feltölteni a stratégiai készletet, amikor a kőolaj ára piaci hordónként 67-72 dolláros sávba csökken. Az elnök emellett felszólította az olajcégeket, hogy haladéktalanul érvényesítsék az alacsonyabb költségeket a fogyasztók felé, arra hivatkozva, hogy a kőolajfinomítók az év ilyenkor szokásos időszakához képest kétszeres profitot könyvelnek el – ismertette a távirati iroda.

Az amerikai kormány az ukrajnai katonai konfliktus kitörése után, áprilisban 180 millió hordó kőolaj fokozatos értékesítését jelentette be az ország stratégiai készleteiből október végéig, ami a most bejelentett 15 millió hordós mennyiséggel teljesül. Ezzel az Egyesült Államok olajkészletei 390,1 millió hordóra, mintegy 40 éves mélypontra csökkennek, ami kevesebb, mint 57 százaléka az összes tárolókapacitásnak. A stratégiai készlet teljes – 714 millió hordós – feltöltöttség esetén képes pótolni az Egyesült Államok két évi teljes kőolajimport-igényét a 2021-es behozatali számokat alapul véve. Az Egyesült Államokban, az Olajár Információs Szolgálat adataira alapozott számok szerint, kedden szerint országos átlagban 3,89 dollárt kértek egy gallon normál üzemanyagért a kutaknál, ami mintegy 20 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti árat, és 60 százalékkal több, mint a 2020 januári.