2024 március 28

Mérséklődött a kínai feldolgozóipar teljesítményének visszaesése májusban

A kedden közölt adatok szerint a nemzeti statisztikai hivatal, valamint a kínai logisztikai és beszerzési szövetség (CFLP) által számított feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 49,6 pontra javult májusban. Ez meghaladta az elemzők által várt 48,0 pontot, és a zsugorodás enyhülését jelezte az áprilisi, 47,4 pont után. A BMI 50 pont fölötti értéke növekedésre, az alatti pedig visszaesésre utal. A kínai feldolgozóipar teljesítménye mindazonáltal három egymást követő hónapja mutatott visszaesést. Csao Csing-ho, a kínai statisztikai hivatal vezető elemzője az adatokkal egy időben közzétett közleményben a teljesítmény javulását elsősorban annak tulajdonította, hogy májusban az ország több részén fokozatosan elkezdték a vállalati és ipari tevékenység visszaállítását a járvány aktuális hullámának visszaszorítását követően. Rámutatott: az adatok alapját képező felmérésben vizsgált 21 feldolgozóipari ágazat közül 12 teljesítménye növekedett májusban, ami hárommal több volt, mint áprilisban.

A vállalatok mérete szerint bontott adatokból kiderül, hogy az elmúlt hónapok során a teljesítmény növekedését egyedül fenntartani képes nagyvállalatok bővülése tovább gyorsult, ám a kis- és középvállalatok esetében, ugyan enyhülő mértékben, ám változatlanul visszaesést regisztráltak. A termelésre vonatkozó részmutató az előző hónapról 5,3 ponttal javulva 49,7 pontra emelkedett májusban, a zsugorodás mérséklődését jelezve. Javulást mértek a kereslet terén is: az új megrendelések állományának részmutatója 5,6 ponttal emelkedett áprilisról, 48,2 pontot elérve májusban. A feldolgozóiparon kívüli, főleg a szolgáltatásokat és az építőipart tömörítő szektor 47,8 pontos májusi BMI-je szintén a teljesítmény visszaesésének enyhülését tükrözte. A májusi adat azonban a javulás ellenére is a harmadik legrosszabbnak számított azóta, hogy 2020 februárjában, a koronavírus-járvány legelső megjelenését követően a mutató 29,6 pontra esett. A kedvezőtlen adat hátterében a szolgáltatóipar visszaesése állt májusban is: a szektor teljesítményének részmutatója ugyan 7,1 ponttal javult áprilisról, ám így is csupán 47,1 pontot ért el. A növekedés kiugró, 55 pont fölötti szintjét regisztrálták mindazonáltal a többi között a vasúti és a légi közlekedéssel, a postai szolgáltatásokkal, valamint a telekommunikációval és tartalomszolgáltatással foglalkozó szektorokban.

A teljesítmény zsugorodását jegyezték fel egyebek mellett a szállásadással, illetve a bérleti és kereskedelmi szolgáltatásokkal foglalkozó ágazatokban. Az építőipar teljesítménye ugyanakkor továbbra is növekedett, jóllehet a bővülés üteme enyhe lassulást tükrözött áprilishoz képest. A részmutató 52,2 pontot ért el májusban. A feldolgozóiparon kívüli ágazatokban az új megrendelések állománya javulást mutatott ugyan áprilisról, ám a 44,1 pontos részindex így is jelentős mértékű zsugorodásról árulkodott. A kereslet az építőiparban és a szolgáltató szektorban egyaránt gyenge volt az elmúlt hónapban. Az üzleti várakozások részindexe 55,6 pontra emelkedett, a feldolgozóiparon kívüli ágazatokban működő vállalatok fokozódó derűlátását tükrözve a járvány utáni helyreállást illetően. A feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatokat is magában foglaló kompozit beszerzésimenedzser-index áprilisról 5,7 ponttal emelkedve 48,4 pontra javult májusra – közölte a távirati iroda.