2024 április 20

Az év végére forgalomba áll az első kínai utasszállító repülőgép

Hszi Csin-ping elnök pénteken Pekingben találkozott a C919-es keskenytörzsű (egyfolyosós) utasszállító gépet kifejlesztő és gyártó COMAC cég delegációjával. A találkozón Hszi hangsúlyozta, hogy Kína a technológiai áttörésekre összpontosít, hogy felgyorsítsa feldolgozóiparának nagyhatalommá fejlesztését. A légialkalmassági tanúsítvány megszerzését hosszas fejlesztési szakasz előzte meg. Kína 2008-ban hozta létre a Commercial Aircraft Corporation of China (COMAC) vállalatot az első saját utasszállító repülőgép kifejlesztésére. A cég 2009 áprilisában mutatta be az elkészült terveket és 2014-re tűzte ki a repülőgép első próbarepüléseit.

A repülőgép modelljét a 2009-es hongkongi Asian Aerospace Expo kiállításon mutatták be. A gépre leadott első rendelésekről 2010-ben számolt be a kínai média. A COMAC 2013 októberében jelentette be az első próbarepülés elhalasztását 2015-re, ami a kereskedelmi értékesítés megkezdésének dátumát is kitolta 2017-2018-ra. Az első gép elkészültéről 2015-ben számoltak be a kínai médiában, majd még abban az évben be is mutatták a gépet a nagyközönségnek. Az első próbarepülésre 2017-ben került sor és a második gép is elvégezte az első próbarepülést. A COMAC 2022 augusztusában tett jelentést a légialkalmassági engedély megszerzéséhez szükséges összes teszt elvégzéséről – ismertette a távirati iroda.