2024 április 20

Visszaesett a német a kiskereskedelem

A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) szerdán közzétett előzetes adatai szerint naptári és szezonális kiigazítással számolva a kiskereskedelmi forgalom reálértéken 0,3 százalékkal csökkent júliusban az egy évvel korábbihoz képest. Elemzők 3,7 százalékos emelkedésre számítottak a júniusban mért 6,5 százalékos ugrás után. Havi összevetésben az árhatások kiszűrésével, 5,1 százalékkal esett vissza a kiskereskedelmi forgalom. Elemzők 0,9 százalékos csökkenést vártak a júniusi 4,5, illetve a májusi 4,6 százalékos növekedés után.

Az élelmiszerek, üdítőitalok és dohányáruk forgalma havi összevetésben reálértéken 2,4 százalékkal csökkent. Az élelmiszereket nem számítva reálértéken 7,1 százalékkal esett vissza kiskereskedelmi forgalom. A Destatis jelentésében figyelmeztetett, havi összehasonlításban erősen torzító tényező volt, hogy az ország legtöbb részén júniusban oldották fel az üzletekre érvényes járványügyi korlátozásokat.

Az euróövezet legnagyobb gazdaságában január-júliusban reálértéken 1,4 százalékkal, nominális értéken pedig 3,1 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom a tavalyi azonos időszakához képest. Tavaly februárhoz, a koronavírus-járvány robbanásszerű terjedését megelőző utolsó, „békebeli” hónaphoz képest júliusban reálértéken 3,8 százalékkal volt nagyobb a kiskereskedelmi forgalom értéke. A német gazdaság a második negyedévben visszatért a növekedés útjára de más euróövezeti országokhoz képest kevésbé volt erőteljes a felpattanás, mivel a szűk ellátási keresztmetszetek lassították az ipari termelést – ismertette a távirati iroda.

A nyersanyagok és félkész termékek beszállításában kialakult problémák a koronavírus erősen fertőző delta mutációjának gyors terjedésével párosulva óvatosságra intették a vállalatokat, így azok kevésbé derűlátóak a következő hónapokat illetően. Alexander Krüger, a Bankhaus Lampe német magánbank elemzője úgy véli, hogy hogy a kiskereskedelmi forgalom valószínűleg helyrerázódik a következő hónapokban, mivel a munkaerőpiac erős, egyre több vállalat állítja vissza a megszokott működést és szünteti meg a világjárvány idején bevezetett rövidített munkaidő lehetőségét. Ezzek együtt a háztartások fogyasztása kevésbé fogja támogatni a gazdaság növekedését, mint ahogyan azt sokan remélték – tette hozzá.