2024 április 18

Végleg leállítja kereskedelmi tevékenységét a Lego Oroszországban

A Lego csoport egyúttal felmondja a szerződést oroszországi forgalmazójával, az Inventive Retail Csoporttal (IRG), amely így bezárja a 81 Lego-üzletét. A Lego szóvivője az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy a vállalat elbocsátja Moszkvában dolgozó alkalmazottai nagy részét. A hírt az IRG megerősítette, és csupán annyit közölt, hogy a cég továbbra is aktív marad a játékgyártás területén. A világmárka már márciusban felfüggesztette oroszországi beszállításait, és felfüggesztette együttműködését az IRG-vel, amely egyébként más külföldi óriáscégek, a többi között a Nike és a Samsung partnere is.

Az ukrajnai háború nyomán az Oroszországra kirótt nemzetközi szankciók miatt Moszkva lazított az importra vonatkozó szabályokon. Május elején a Lego termékeit – több száz más áruval, egyebek között okostelefonokkal, autókkal és a hozzájuk való alkatrészekkel együtt – azon termékek körébe helyezte, amelyek behozatalát márkakereskedői engedély nélkül is lehetővé teszi -közölte a távirati iroda.