2024 április 20

Reggeli tükör november 7. Gyenge a kezdés

Az értékpapírpiacokon óvatosság lett úrrá a félidős amerikai választások, valamint a hét folyamán megjelenő kulcsfontosságú amerikai inflációs adatok előtt, amely befolyásolhatja a Fed decemberi kamatemelésének mértékét. Kína is lehűtötte a befektetői kedélyeket azzal, hogy megerősítette elkötelezettségét a zéró-Covid politikája mellett, amely beszállítói láncokat megterhelő zárlatok és forgalmi korlátozások további elhúzódásához vezethet. A piacok ugyanakkor további kedvező vállalati eredménybeszámolókat várnak a folyamatban lévő harmadik negyedévi tőzsdei beszámoló szezontól. Kedvező hírként hatott az is, hogy a német ipari termelés szeptemberben a várt 0,2 százalék helyett 0,6 százalékkal emelkedett havi bázison az augusztusi 1,2 százalékos csökkenés után.

A páneurópai Stoxx Europe 600 index 0,51 százalékkal kezdett alacsonyabban, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,46 százalékkal csökkent a kezdéskor, a londoni FTSE-100 index 0,52 százalékkal gyengült, a DAX Frankfurtban 0,44 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,58 százalékos csökkenéssel nyitott. Milánóban 0,38 százalékos, Madridban 0,44 százalékos indexcsökkenéssel indult a hétfői tőzsdenap.

Az olajárakat a zéró-Covid politikai folytatásáról tett kínai bejelentés terhelte meg, mivel a korlátozások csökkenthetik az olaj iránti keresletet. Pénteken az olajár öt százalékot is emelkedett a kínai korlátozások enyhítése reményében. A pénteki áremelkedéshez hozzájárult az OPEC+ termeléskorlátozása, valamint az orosz olajra kivetett uniós embargó decemberi életbe léptetése is. Az európai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára 1,50 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 91,22 dolláron, a Brent ára pedig 1,32 százalékkal csökkent 97,26 dollárra.

Az arany ára a pénteken elért három hetes csúcsról korrigált lefelé. A spot ár 0,68 százalékkal csökkent unciánként 1668,86 dollárra. Az eurót 0,31 százalékkal jegyzik gyengébben 0,9927 dolláron.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,70 pontos csökkenéssel, 42 625,98 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült.