Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.
A Stoxx Europe 600 index 0,17 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,34 százalékkal kezdett magasabban. Londonban az FTSE-100 index 0,10 százalékkal emelkedett a kezdéskor, a frankfurti DAX 0,26 százalékos erősödéssel, Párizsban a CAC-40 index 0,20 százalékkal magasabban nyitott. Milánóban az FTSE MIB index 0,33 százalékkal, a madridi IBEX-35 index 0,27 százalékkal kezdte magasabban a szerdai kereskedést. Szerdán a piacok a Fed kamatdöntő ülésének eredményére várnak. A piaci konszenzus szerint a Fed 75 bázisponttal 3,25 százalékról 4,00 százalékra emeli az irányadó kamatot, de jelzi is majd egyúttal a monetáris szigorítás ütemének enyhítését már decembertől. A vártnál erősebb euróövezeti fogyasztói árindex tükrében viszont az Európai Központi Bank folytatja a gazdaságpolitikai szigorítás ütemét, annak ellenére, hogy a régiót továbbra is recessziós kockázatok fenyegetik. A nyersolaj világpiaci ára szerdán tovább nőtt. Az American Petroleum Institute adatai alapján az amerikai nyersolajkészletek mintegy 6,5 millió hordóval csökkentek az elmúlt héten a várt 400 ezer hordó helyett. Az olajárak kedden részben annak köszönhetően emelkedtek, hogy a közösségi médiában találgatások jelentek meg a szigorú kínai zéró-Covid intézkedések befejezéséről. Ezt azonban a kínai külügyminisztérium szóvivője később cáfolta. Az OPEC jelentős termeléscsökkentése továbbra is hatással van a piaci árakra, csakúgy, mint az orosz olajra kivetni tervezett uniós tilalom. Nyersolaj ára emelkedett, a WTI hordónként 89,26 dolláron állt az európai kereskedés kezdetén a nemzetközi forgalomban 1,02 százalékos napi nyereséggel, a Brent ára pedig 0,86 százalékkal ment feljebb 95,46 dollárra hordónként. Az európai gázár emelkedett. A holland gáztőzsdén a TTF legközelebbi, decemberi határidős jegyzésében 1 megawattóra 122,23 euróba került, ami 5,22 százalékos növekedés a keddi záróértékéhez képest. A gázár idén augusztusban érte el rekordját, 346,52 eurón. Az arany ára emelkedett, a spot ár az európai piacok nyitásakor 0,31 százalékkal állt magasabban unciánként 1652,60 dolláron. Az eurót 0,12 százalékkal jegyzik erősebben 0,9888 dolláron.