2024 március 29

Özönlöttek a turisták Görögországba

A koronavírus-járvány átmenetileg visszavetette a görög turizmust, de a fellendülés az első félévi adatok alapján gyors és a szektor szereplői erős szezonban reménykedhetnek. A szektor teljesítménye idén várhatóan meghaladja a pandémia előtti rekordév (2019) teljesítményét, amikor 33 millió turista érkezett az országba. A miniszter az ERT görög közszolgálati televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy az orosz turisták elmaradása sem okozott nagyobb visszaesést. Az Egyesült Királyságból, Szerbiából, Romániából és Bulgáriából is többen érkeztek. A balkáni országokból néhány órás az autót Görögországba. A görög kormány célja hogy meghosszabbítsa a turisztikai szezont az év végéig és ügyes marketing fogással az energiaválság küszöbén lévő európai országok lakosait szólították meg.

Két héttel ezelőtt az egyik legnagyobb német bulvárlapnak, a Bildnek nyilatkozva a görög idegenforgalmi miniszter arra buzdította a németeket, hogy a téli időszakot töltsék a meleg Görögországban. Az orosz gázszállítások körüli bizonytalanság miatt egyre többen tartanak egy átfogó energiaválságtól Európában. Kedden a miniszter kiterjesztette a meghívást az északi országokban élőkre. Az energiaválság tény, az észak-európai éghajlat hűvös és szeptembertől hidegebb lesz – jegyezte meg a tárcavezető. Azonban Görögországnak nem minden részén ilyen kellemes az időjárás a téli hónapokban. Krétán és az ország déli részein viszont télen is 15-16 fok körül alakul a napi hőmérsékleti maximum – ismertette a távirati iroda.