2024 március 28

Hatalmas veszteséget termelt a Commerzbank

Az átszervezési költségek miatt jelentős, több mint félmilliárd eurós veszteséget termelt a Commerzbank a második negyedévben – adta hírül a távirati iroda.

Németország második legnagyobb kereskedelmi bankja szerdán nyilvánosságra hozott gyorsjelentésében közölte, hogy konszolidált vesztesége 527 millió euró volt a június végével záródott három hónapban. Elemzők kisebb, 504 milliós veszteségre számítottak.

A bank az előző negyedévben 133 millió euró, egy évvel ezelőtt pedig 183 millió euró nyereséget termelt.

Az idei első fél évet a Commerzbank 394 millió eurós veszteséggel zárta, ami több mint háromszorosa az egy évvel korábbi 107 millió eurós veszteségnek.

A Commerzbank, amelyből a legnagyobb tulajdonrészt a német állam birtokolja, részben azzal magyarázta a veszteséget, hogy az év elején elindított szerkezetátalakítási program 976 millió eurót emésztett fel hat hónap alatt.

A Stratégia 2024 nevű program alapján a munkavállalók létszámát több ezerrel, 32 ezerre csökkentik, a németországi bankfiókok számát pedig 790-ről 450-re viszik le. A menedzsmentnek az a célja, hogy 2024 végére 5,3 milliárd euróval csökkentsék az éves költségeket, ami a 2020-as szinthez képest 20 százalékos megtakarítást jelentene.

A Commerzbank bevételei az első fél évben 5,5 százalékkal, 4,12 milliárd euróra emelkedtek, míg a működési eredmény 570 millió euróra rúgott, szemben az egy évvel korábbi 74 millió eurós veszteséggel.

„Stabil működési eredményt értünk el az első fél évben. A stratégia végrehajtása jó úton halad. Minden stratégiai kezdeményezéssel előrehaladunk, és szükség esetén készek vagyunk kemény döntéseket meghozni” – mondta Manfred Knof vezérigazgató.

A pénzintézet vezetése arra számít, hogy idén enyhén emelkednek a bevételek, a működési költségek 6,5 milliárd euró körül alakulnak és sikerül nyereségben tartani az üzemi eredményt.

A Commerzbank-részvények 1,88 százalékos mínuszban nyitottak a frankfurti tőzsdén, és délután egy óra körül 5,0 százalékos veszteségben, 5,17 eurón forogtak. Az egy évvel ezelőtti szinthez képest így is több mint 22 százalékkal magasabb az árfolyam. Az elmúlt 52 hét alatt a 3,92 és 6,872 euró közötti sávban mozgott az árfolyam.