2024 április 18

Csehországot sem kímélik az erős infláció hatásai

Ez a legnagyobb mértékű éves szintű drágulás 1998 júliusa óta, amikor 10,4 százalék volt az infláció – tudatták a statisztikusok. Az infláció növekedése az utóbbi hónapokban folyamatos, piaci szakértők szerint a koronavírus-járvány okozta intézkedések miatt kialakult gazdasági-kereskedelmi helyzet következménye. A januári árnövekedést elsősorban a lakhatási költségek és az üzemanyagok drágulása befolyásolta. Az infláció alakulása lényegében megfelel a piaci elemzők várakozásának, akik közül többen már kétszámjegyű áremelkedési átlagot is jósoltak. Havi szinten januárban 4,4 százalékkal emelkedtek az árak, ami 1993 óta a legmagasabb növekedés. Az árak emelkedését ebben az esetben is a lakhatási költségek befolyásolták leginkább, januárban az áram 39 százalékkal, a gáz pedig 31 százalékkal volt drágább, mint decemberben. Áremelő hatása volt annak is, hogy januárban megszűnt az áram és a gáz ideiglenes, néhány hónapos áfamentessége – közölte a távirati iroda.