Az import csökkenésének hatására tovább csökkent az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlegének hiánya júliusban az év eleji rekordok után, újabb jeleként annak, hogy a hazai kereslet az áruk irányából a szolgáltatások felé fordult.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtökön közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint júliusban 70,1 milliárd dollárra rúgott a hiány, ez 4,3 százalékkal, 3,1 milliárd dollárral kevesebb a júniusi 73,2 dollárnál. Elemzők nagyobb, 71 milliárd dolláros hiányra számítottak júliusról. Az áruk és szolgáltatások exportjának értéke 2,8 milliárd dollárral, 1,3 százalékkal, 212,8 milliárd dollárra emelkedett, míg az importé 0,4 milliárd dollárral, 0,2 százalékkal, 282,9 milliárd dollárra csökkent.

A politikailag is kényes kínai relációban az árukereskedelmi mérlegben az amerikai hiány havi szinten 2,9 százalékkal, 28,6 milliárd dollárra emelkedett, az év első hét hónapjában pedig 15 százalékkal, 187,2 milliárd dollárra kúszott fel. Az év első hét hónapjában az amerikai kereskedelmi mérleg hiánya 484,6 milliárd dollárt tett ki, ami 37 százalékkal, 131 milliárd dollárral több mint egy évvel korábban. Az export értéke 16,8 százalékkal, 1428,3 milliárd dollárra, az importé pedig 21,3 százalékkal, 1912,9 milliárd dollárra ugrott.

A júliussal végződő három hónap átlagában a deficit az előző év azonos időszakáéhoz képest 15,2 milliárd dollárral, 70,6 milliárd dollárra emelkedett. Az export értékének háromhavi mozgóátlaga 51,9 milliárd dollárral, 210,5 milliárd dollárra, az importé pedig 67,1 milliárd dollárral, 281,2 milliárd kúszott fel. A járvány idején az otthonaikba bezárt amerikaiak fogyasztása a szolgáltatásokról a termékek felé tolódott el – adta hírül a távirati iroda.

A korábban vendéglátásra, nyaralásra és egyéb szolgáltatásokra fordított kiadások jórészét az otthon kényelmét és a munkát, tanulást megkönnyítő termékek megvásárlására fordították, de ezen termékek sok esetben import révén kerültek az országba. Elemzők szerint az év hátralévő részében az áruk iránti kereslet és ezáltal az import mérséklődni fog, miközben az amerikai export tovább bővül a külföldi országok gazdasági fellendülésének köszönhetően. Azonban sok múlik majd azon, hogy miként alakul a koronavírus-járvány az Egyesült Államokban és szerte a világon.

A külkereskedelem április-júniusban már a negyedik egymást követő negyedévben volt a bruttó hazai termék (GDP) növekedését érzékelhetően lefelé húzó tétel. Ez megváltozhat a folyó negyedévben, és a külkereskedelem felfelé húzhatja a növekedést, ha a deficit csökkenése tartósnak bizonyul. Az idén meghaladhatja a 7 százalékot is a gazdasági növekedés üteme az Egyesült Államokban, ami 1984 óta a legjobb adat lenne. A második negyedévben évesítve 6,6 százalékkal nőtt a GDP, a harmadikban azonban 5 százalékra lassulhatott az ütem. Tavaly az utóbbi 74 év legrosszabb teljesítményét nyújtotta az amerikai gazdaság 3,5 százalékos visszaeséssel.