Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetője egy pénteki beszédében egyértelműsítette: a legfontosabb cél a közel négy évtizede legmagasabb szinten álló infláció visszaszorítása, ami további jelentős kamatemelésekkel terveznek elérni.

Jerome Powell kijelentette: tisztában van azzal, hogy a magasabb kamatok gondot okoznak majd sok háztartásnak és vállalkozásnak, illetve hogy tovább lassítják a gazdasági növekedést és állások elvesztését eredményezik. Ezek a következmények azonban elkerülhetetlenek az infláció visszaszorításakor – mutatott rá.

A Fed kamatának el kell érnie a gazdasági aktivitást korlátozó szintet, és egy ideig ezen a szinten kell maradnia, hogy a fogyasztói árak növekedési üteme lelassuljon – vélekedett Jerome Powell, aki szerint a szeptemberi kamatemelés mértéke az addig megjelenő statisztikai adatoktól függ majd. A befektetőket csalódottan fogadták a Fed elnökének a közleményét, mivel arra számítottak, hogy Jerome Powell arra utal majd, hogy lassítják a kamatemelések mértékét, ha a friss adatok az infláció lassulását jelzik.

A Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC) az elmúlt két alkalommal egyaránt 75 bázisponttal emelte az irányadó dollárkamat sávját a jelenleg is érvényes 2,25-2,50 százalékra. Március óta a Fed négy alkalommal emelt kamatot, összesen 2 százalékponttal.

A legközelebbi kamatdöntő ülés szeptember 21-én lesz. A FOMC júniusi ülésén a kamatdöntők jelezték, hogy 3,25-3,50 százalékon várják a kamatszintet az év végén, mi 2008 óta a legmagasabb lenne, majd jövőre tovább emelkedik, 3,75-4 százalékra.