– Az amerikai közlekedési minisztérium megkezdte annak az átvilágítását, hogy a szövetségi légügyi hivatal (FAA) miként felügyelte a Boeing 737-es és Boeing 787-es repülőgépek gyártását.

A minisztérium közleménye szerint az ellenőrzés célja annak felmérése, hogy az FAA hogyan felügyelte különösen a gyártás során felmerülő problémák felismerését és megoldásukat, illetve az alkalmazottakra nehezedő nyomással kapcsolatos panaszokra adott válaszokat. A minisztérium megjegyezte, hogy “2019-től számos kérdés merült fel a Boeing 737-es és Boeing 787-es repülőgépek gyártásával kapcsolatban”. Ennek fényében kérvény érkezett az amerikai törvényhozóktól, hogy kezdjék meg annak ellenőrzését, hogy az FAA miként végezte a gyártás felügyeletét. A Boeing 737 MAX közlekedését két baleset után felfüggesztették. 2019. március 10-én az Ethiopian Airlines egyik Boeing 737 MAX 8-as repülőgépe lezuhant Etiópiában, 157 ember halálát okozva. 2018. október 29-én 189 ember esett áldozatul a Lion Air hasonló típusú repülőgépének lezuhanásának Indonéziában. A Boeing vezetése ezt követően elismerte, hogy mindkét esetben meghibásodott az átesésvédelmi rendszer (MCAS), mielőtt a repülőgépek lezuhantak. Ezt követően számos ország felfüggesztette az ebbe a sorozatba tartozó repülőgépek üzemeltetését – ismertette a távirati iroda.