2024 május 08

A Goldman Sachs szerint jövőre jelentősen lassul az infláció

Az Egyesült Államok inflációjának jelentős lassulását várják 2023-ban a Goldman Sachs Group Inc. közgazdászai, akik szerint jövőre részben enyhülnek az ellátási lánc problémái és mérséklődik a bérnövekedés.
A személyes fogyasztási kiadások (PCE) árindexe – ami az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed által leginkább figyelemmel követett inflációs mérőszám – a jövő év végére 2,9 százalékra mérséklődik a jelenlegi 5,1 százalékról – vélték a jelentés összeállítói, akik szerint az alacsonyabb nyersanyagárak és az erősebb dollár is befolyásolja az inflációt. Múlt héten ismertetett adat szerint az októberi 7,7 százalékos amerikai infláció január óta a legalacsonyabb éves ütem volt. Christopher Waller, a Fed egyik kormányzója a hétvégén arról beszélt, hogy a jegybank fontolóra veheti a kamatemelés ütemének lassítását a következő ülésén. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jegybank engedne abból az elkötelezettségéből, hogy letörje az inflációt – hangsúlyozta.