2024 április 19

Alaposan begyorsított a kínai export

A januártól május végéig tartó időszakban 8,3 százalék volt a növekedés. A kínai export az év első felében 13,2 százalékkal, 11,14 ezer milliárd jüanra, az import 4,8 százalékkal, 8,66 ezer milliárd jüanra nőtt. A külkereskedelemi forgalomnövekedés üteme májusban és júniusban jelentősen gyorsult – mondta a vámszolgálat szóvivője, akit a Hszinhua idézett. A szóvivő azt mondta, hogy a koronavírus-járvány újabb támadása miatt elrendelt karantén feloldása és a járványügyi helyzet általános javulása Kínában lehetővé tette a nemzetközi kereskedelemben részt vevő vállalkozások számára, hogy májustól újra a megszokott módon működjenek. Júniusban a kínai export öt hónapja legnagyobb ütemben, 17,9 százalékkal nőtt a májusi 16,9 százalékos emelkedés után – ismertette a távirati iroda.

A júniusi kivitelnövekedéshez jelentősen hozzájárult az autóexport. Az év hatodik hónapjában 248 ezer autót exportált Kína, 30,5 százalékkal többet mint egy évvel korábban. Júniusban az import csekély mértékben, 1 százalékkal nőtt éves összevetésben, a bővülés lassult a májusi 4,1 százalékos emelkedéshez képest. Júniusban 97,94 milliárd dollárnyi kínai külkereskedelmi többlet keletkezett.