2024 március 28

A Heineken nyereséggel zárta a tavalyi évet

A cég szerdán azt közölte, hogy a tavalyi adózott eredménye 3,32 milliárd euró volt, szemben a 2020-as 204 millió euró veszteséggel, míg a működési eredménye 2,42 milliárd euróról 3,41 milliárd euróra nőtt. Szakértők 2,28 milliárd eurós nettó profittal és 3,3 milliárd euró működési eredménnyel számoltak. A Heineken bevétele tavaly 11,3 százalékkal, 21,94 milliárd euróra nőtt. A söreladások organikusan 4,6 százalékkal nőttek tavaly, ezen belül a Heineken sajátmárkás sörértékesítése 17,4 százalékkal bővült. Az Afrikát, Közel-Keletet és Kelet-Európát egyesítő régióban 10,4 százalékkal, Amerikában 8,2 százalékkal, Európában pedig 3,8 százalékkal nőtt az értékesítés, miközben az ázsiai és csendes-óceáni régióban az eladások 11,7 százalékkal csökkentek. A cég vetősége részvényenként 1,24 euró osztalékot javasolt a múlt évre az egy évvel korábbi 0,7 euró után. A Heineken a világ több mint 190 országában értékesíti termékeit. A cég portfóliójában mintegy 300 márka található, köztük a névadó Heineken mellett az Amstel, az Anchor, a Biere Larue, a Bintang, a Birra Moretti, a Cruzcampo, a Desperados, a Dos Equis, a Foster’s, a Newcastle Brown Ale, az Ochota, a Primus, a Sagres, a Sol, a Star, a Strongbow, a Tecate, a Tiger és a Zywiec. A holland konszern Magyarországon a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. révén van jelen. Soproni gyárában közel százféle terméket gyártanak – közölte a távirati iroda.