A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a kartellen kívüli nagy olajtermelők informális szövetsége, az OPEC+ szerdán úgy döntött, hogy márciusban napi 400 ezer hordóval növeli az olajtermelést.

Az OPEC+ országok tavaly júliusban megállapodtak abban, hogy havonta 400 ezer hordóval növelik a termelésüket mindaddig, amíg el nem érik azt a napi 9,7 millió hordót, amennyivel 2020 májusában csökkentették termelési szintjüket. A tavaly júliusi megállapodás része volt az is, hogy az OPEC+ országok havonta üléseznek, hogy megerősítsék a korábbi megállapodásukat és ha szükséges, változtassanak azon. A szerdai döntés hatására emelkedett a kőolaj ára, 15 óra körül 76 cent (0,86 százalék) drágulással, 89,92 dolláron jegyezték az északi-tengeri Brent hordóját. A következő OPEC+ miniszteri találkozót március 2-án tartják – közölte a távirati iroda.