2024 március 28

Tarolt a Takarék Csoport tavaly

A Takarék Csoport mérlegfőösszege 3632 milliárd forintra nőtt 2020-ban, ez 41 százalékkal magasabb a 2019. év végi szintnél – közölte a Magyar Bankholdinghoz tartozó pénzintézet a prudenciális konszolidált jelentése alapján (IFRS szerint) az MTI-vel kedden.

Közleményében a pénzintézet kiemelte: az ügyfelek betétállománya tavaly 20 százalékkal emelkedett, és az év végére elérte a 2176 milliárd forintot; az ügyfélhitelek bruttó állománya 12 százalékkal 1675 milliárd forintra nőtt.

A csoport 1,9 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el, ami csökkenést jelent a korábbihoz mérten. A járványból következő tételek több mint 20 milliárd forinttal rontották a bank eredményét – magyarázták. Hozzátették, hogy a tendencia bankszektor szinten jellemző volt.

A gazdasági válság miatt a csoport működési bevételei 5 százalékkal mérséklődtek, a működési költségek viszont a szervezeti átalakítás hatására – a korábbi párhuzamosságok megszüntetésével, a folyamatok egységesítésével – 24 százalékkal csökkentek. Arra is kitértek, hogy a teljes hitelintézeti szektorban több mint 10 százalékkal nőttek a működési költségek.

Tavaly 66 ezerrel nőtt az ügyfelek száma, és meghaladta az 1,2 milliót. Hangsúlyozták: a Takarék Csoport továbbra is messze a legnagyobb fiókhálózatot tartja fenn, egyedülálló szerepet játszik a vidéki országrészek bekapcsolásában a gazdasági-pénzügyi vérkeringésbe.

Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy az integráció során a coport a hazai piacon teljesen egyedálló fúziós tapasztalatra tett szert, amely a következő években a Magyar Bankholdingban is jól kamatoztatható.

A csoport tavaly júniusban lezárta az elmúlt évtizedek legnagyobb hazai pénzpiaci átalakítását, a takarékszövetkezetek
integrációját – idézték fel a közleményben hozzátéve, hogy a takarékszövetkezeti integráció hétéves átalakítási folyamata során 126 hitelintézetet egyesült.