2024 március 29

Beárazták a nyitást az éttermek tulajdonosai

A lap szerdai számában Balogh László, a cég vezető gazdasági szakértője kiemelte: a nyitás hatása még markánsabban megmutatkozott, miután idén februárról áprilisra 553 ezerről 588 ezer forintra ugrott a kínálati átlagár. Ez a több mint 6 százalékos hirtelen áremelkedés már egyértelműen a nyitási hullámot tükrözi, és az éttermek körében is jelentkezett – mutatott rá.

Az eladásra kínált éttermi ingatlanok négyzetméterára 564 ezer forintról 594 ezerre emelkedett februártól júniusig. A járványidőszak korlátozásai ellenére nem nőtt az eladó üzlethelyiségek kínálata: míg 2020 februárjában, azaz a járvány előtt 1700 üzlethelyiséget hirdettek eladásra Budapesten, jelenleg 1338-at, vagyis a tulajdonosok kivártak, nem szórták ki az ingatlanjaikat. A több mint 20 százalékkal szűkebb kínálatban az árak folyamatosan emelkedtek.

A kiadó üzlethelyiségek egy négyzetméterre vetített havi átlagos bérleti díja U alakú görbét írt le – ismertette Balogh László -, amely június közepén már majdnem 8 százalékkal többet mutat (4576 forint négyzetméterenként), mint tavaly decemberben, és a 2020. februári pre-Covid-szintnél (4459 forint) is magasabb.

A bérbeadásra ajánlott éttermek kínálata kissé bővült az elmúlt két hónapban, a bérleti díjak viszont jelentősen megemelkedtek, négyzetméterenként 4812 forintról 6250-re, vagyis a bérbeadók feltehetőleg már beárazták a nyitást az üzleti modelljükbe.

A vendéglátó-helyiségek, ezen belül főként az éttermek eladási ára folyamatosan emelkedett idén, de a 2021. júniusi árak (594 ezer forint négyzetméterenként) épp csak meghaladják a tavaly decemberi árszintet (589 ezer forint), miközben a 2020. februári szintet (548 ezer forint) már jócskán túllépik – adta hírül a távirati iroda.