Lőporgyárból környezetvédelmi kármentesítő vállalattá vált az idén százéves Nitrokémia Zrt. – közölte a társaság vezérigazgatója a balatonfűzfői cég 100 éves jubileumi ünnepségén.

Tóth Csaba tájékoztatása szerint a jogelőd Magyar Lőporgyárüzemi Rt. 1921. augusztus 29-én kezdte meg működését Balatonfűzfőn, majd a második világháborút követően jelentősen megváltozott a profilja, a hadiipar helyett műanyagok, vegyi anyagok gyártására állt át. Ekkor élte fénykorát az üzem.

A rendszerváltás után a kilencvenes években leszűkült a társaság tevékenységi köre, 2006-tól pedig környezetvédelemmel kezdtek foglalkozni. A balatonfűzfői gyárterület rekultivációjában gyakorlatot szerző cég 2013-tól a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. feladatkörébe tartozó környezeti kármentesítések irányításával és lebonyolításával foglalkozik, mára a legjelentősebb környezetvédelmi kármentesítési feladatokat ellátó állami vállalattá vált. A vezérigazgató elmondta: a Nitrokémia Zrt. végzi a környezeti károk felszámolását a gyöngyösoroszi és recski bányák, a papkeszi és a királyszentistváni gyártelep, a szentgáli mészbánya, a berhida-peremartoni vegyipari vállalat, a simontornyai bőrgyár, a tiszavasvári és a csepel-szigeti hulladéklerakók, a tököli és a kunmadarasi szovjet repülőterek, a szigetszentmiklósi autógyár egykori területein, a Nyugati pályaudvaron, valamint az abasári községi vízműnél és a Séd-Nádor vízfolyásnál.

Tóth Csaba kiemelte: keresik a megújuló erőforrások felhasználásának lehetőségét is, az egykori balatonfűzfői iparterületen valamint a gyöngyösoroszi meddőhányón napelemparkot terveznek. A vezérigazgató felvetette a balatonfűzfői gyártelepen rehabilitált területeken egy barnamezős beruházásként logisztikai, könnyűipari park létrehozását is. Szanyi Szilvia, Balatonfűzfő független polgármestere a százéves jubileum alkalmából rendezett emléktábla-avatáson azt mondta: szeretné az iparterületen működő cégek közti együttműködést erősíteni, hogy közösen határozzák meg a fejlődés irányait. Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a Nitrokémia és Balatonfűzfő közösen építették fel azt a települést, amely tavaly ünnepelte várossá avatásának százéves évfordulóját – ismertette a távirati iroda.

Felidézte: a lőporgyárnak a trianoni döntés következtében kellett Mosonmagyaróvárról Balatonfűzfőre költöznie, mert ott túl közel volt a határhoz, a Balaton keleti medencéjében pedig generációknak adott munkát. Az állami tulajdonú Nitrokémia Zrt. elektronikusan leadott beszámolója szerint 2020-ban 83 főt foglalkoztatott, árbevétele megközelítette a 4,5 milliárd forintot, adózás előtti eredménye pedig 29 millió forint körül alakult.