2024 március 29

Jelentős bevételnövekedés mellett visszaesett az Erste Bank nyeresége

Hozzátette: a működési bevétel annak ellenére tudott emelkedni, hogy a kamatbevételeket 13,9 milliárd forinttal csökkentette az egyes hitelek átértékelésén keletkezett veszteség. A rendkívüli tételek – extraprofit adó, Sberbank-ügyfelek kártalanítása, kamatstop-hatás – 45 milliárd forinttal csökkentették a bank eredményét az első fél évben. A nettó kamatbevételek 57,8 százalékkal nőttek, a díj- és jutalékbevételek pedig 12,6 százalékkal emelkedtek, a kereskedési és konverziós bevételek azonban lenullázódtak. A működéssel kapcsolatos kiadások jelentősen, 34,6 százalékkal nőttek egy év alatt, így a pénzintézet működési eredménye 11,1 százalékkal 44 milliárd forintra csökkent. A költség/bevétel arány is romlott: június végére 55,1 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 44,8 százalékról.

Az Erste Bank eredményét az „extraprofit” adónak nevezett elvonás önmagában 18,7 milliárd forinttal rontotta, az adózás utáni eredmény 4,4 milliárd forint lett, míg a tavalyi első félévet 31,7 milliárd forint nyereséggel zárták – tette hozzá az elnök-vezérigazgató. Az ügyfélhitelek és kötvények állománya június végén 11 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, 2126 milliárd forint. Az új finanszírozás volumene 18 százalékkal 270 milliárd forintra nőtt egy év alatt. Az NPL-ráta (a nemteljesítő hitelek aránya) 3,3 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 2,9 százalékról. A betétállomány 23,9 százalékkal 3468 milliárd forintra bővült – ismertette. Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese kiemelte: az ügyfelek 63 százaléka digitálisan aktív, ez csak tavaly év vége óta 5 százalékkal nőtt, és 80 százalék közelében van a mobilbankot használók aránya.

A lakossági megtakarítási kedv magas szinten van továbbra is: 4617 milliárd forint a csoport lakossági vagyon és betétállomány értéke, egy év alatt 21 százalékkal nőtt. Lezárult az új, 4. moratórium határideje, tovább csökkent az igénybe vevők száma, az összes lakossági hitelfelvevő 1,5 százaléka jelentkezett be, ez nagyjából ötezer ügyfelet jelent – sorolta. A lakáspiac bővülése a második negyedévben megtorpant, ezért az új lakáshitelek folyósítása 5 százalékkal elmaradt 2021 első fél évének eredményéhez képest. A személyi kölcsönök kihelyezése 15 százalékkal nőtt éves összevetésben. A Babaváró hitel iránt 17,3 százalékkal csökkent a kereslet 2021 azonos időszakához viszonyítva. Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője azt emelte ki, hogy rekordfélévet zártak, minden mutató jelentősen emelkedett.

A vállalati hitel- és kötvényállomány 20,3 százalékkal 953 milliárd forintra nőtt a tavalyi első fél évhez képest, a kkv-hitelállomány 17 százalékkal 335 milliárd forintra, a nagyvállalati és önkormányzati állomány szintén 17 százalékkal pedig 277 milliárd forintra. A kereskedelmi célú ingatlanfinanszírozás 28 százalékkal 341 milliárd forintra bővült – mondta, jelezve: az év hátralévő felében várható a Commerzbank vállalati üzletágának átvétele, ami tovább növeli az Erste vállalati piaci részesedését. Az első fél évben 745 kis- és középvállalkozás nyitott számlát, 2,5-szer annyi, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban – tette hozzá. Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: az évre tervezett lakossági állampapír értékesítés 60 százalékát már elérték. Az Erste Befektetési Zrt.-nél a befektetett és kezelt vagyon 25,9 százalékkal gyarapodott 2021. június végéhez képest. A privátbanki üzletág június végén 830 milliárd forintos vagyont kezelt, amely stabilan a második helyet jelenti a hazai privátbanki szolgáltatók között – mondta – közölte a távirati iroda.