2024 március 29

Új főtitkár vezeti a Magyar Lízingszövetséget

A közlemény szerint az új vezető Tóth Zoltántól vette át a főtitkári feladatokat. Kőszegi László a közlemény szerint 20 éves lízingtapasztalattal és széleskörű vezetői gyakorlattal rendelkezik, az érdekképviseletben az elnökség tagjaként dolgozott mostanáig. Hozzátették, hogy a főtitkár szerint rugalmasan kell reagálniuk a változásokra, mert a világszintű kihívások nem kerülik el a lízingszakmát sem, de vannak megoldásaik a válságok áthidalására. Kőszegi László üdvözölte, hogy állami kezdeményezésekbe, így többek között a jegybank Növekedési hitelprogramjába vagy a Széchenyi Kártya programjaiba is bekerülhetett a lízing – áll a közleményben. Saját tevékenységükből kiemelte a fenntarthatósági kezdeményezéseket, hangsúlyozva, hogy maguk a lízingcégek is segíthetnek, ha elektromos autók vásárlását, vagy felújítások finanszírozásával a hosszabb használhatóságot támogatják.

A főtitkár internetes ismertetők kidolgozását ígérte oktatási intézmények és vállalkozások számára, továbbá fontosnak nevezte a nemzetközi kapcsolatok erősítését. Kőszegi László szerint más országokban olyan lízingtermékek is egyre népszerűbbek, amelyek Magyarországon még kevésbé ismertek, így ezeknek is helyet kell kapniuk az érdekképviseletben, akárcsak a fiatalabb nemzedékhez tartozó szakembereknek. Változni kell a lízingszakma szemléletének is, hiszen ma már nem feltétlen a tulajdonszerzés, hanem a használat vagy célok elérése a legfőbb elvárás. A Magyar Lízingszövetség 36 tagvállalata csaknem félmillió magánszemély és 200 ezer vállalkozás autóit, ingatlanjait, eszközeit finanszírozza több mint 1300 milliárd forint értékben – olvasható a honlapjukon – közölte a távirati iroda.