Az SAP nettó nyeresége 41 százalékkal csökkent az első negyedévben.

Az SAP német üzleti szoftvergyártó adózott eredménye 41 százalékkal, 632 millió euróra csökkent a március végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 1,07 milliárd euróról. Az üzemi eredmény 10 százalékkal 1,05 milliárd euróra nőtt. A cég pénteken azt közölte, hogy a bevétele 11 százalékkal, 7,08 milliárd euróra emelkedett. A felhőszolgáltatásokból származó bevétel 31 százalékkal, 2,82 milliárd euróra nőtt, a felhőszolgáltatásból és szoftvereladásból származó bevétele pedig 12 százalékkal, 6,06 milliárd euróra emelkedett – ismertette a távirati iroda.

Az SAP számításai szerint 300 millió euróval csökkenti éves bevételét az a döntése, hogy teljesen leállítja oroszországi és fehéroroszországi tevékenységét. Az SAP megerősítette idei előrejelzését, amely szerint üzemi eredménye 7,8-8,25 milliárd euró között lesz, a felhőszolgáltatásokból 11,55-11,85 milliárd euró, a felhőszolgáltatásokból és a szoftverértékesítéséből 25-25,5 milliárd eurós bevétel várható. A SAP részvényára a frankfurti tőzsdén röviddel 10 óra után 3,5 százalékos mínuszban állt, míg a börze DAX indexe 1,3 százalékos csökkenést jelzett.