2024 április 18

Játszva tanulhatják a pénzügyi tudatosságot a diákok

A pénzügyi tudatosság fejlesztését támogató matematika és történelem példatárakból 175 ezer példány érkezik a középiskolákba, emellett közel 400 ezer példányt rendeltek az iskolák az alapvető pénzügyi és gazdálkodási ismereteket tartalmazó tankönyvekből és a pénzügyi fejezetekkel kiegészített munkafüzetekből általános iskolások és középiskolások számára – írták. Az általános iskolásoknak szóló Küldetések a pénz világában című tankönyv az idén látványos kiterjesztett valóság (AR) megoldásokkal készült, és 20 új animációval is kiegészült a szórakozva tanulás jegyében. Az AR tartalmakat már tavaly bevezették a középiskolásoknak szóló Iránytű a pénzügyekhez című tankönyvbe, amely idén is része a tankönyvcsomagnak. A kiadványokon keresztül elérhető több mint száz oktató kisfilm is a mindennapi pénzügyi és gazdálkodási ismeretek témakörében. A Pénziránytű Alapítvány Magyar Nemzeti Bank támogatásából megvalósult tananyagai 2016 óta már közel kétmillió példányban jutottak el ingyenesen az iskolákba – áll a közleményben – ismertette a távirati iroda.