2024 április 16

Idén is lesz Legyél te is pénzügyi junior klasszis! verseny

Gáspár András, a Privátbankár.hu lapigazgatója elmondta: eddig több mint hétezer diák vett részt négyfős csapatokban a megmérettetésen. A versenyre szakértők által összeállított és felügyelt, a gimnazistáknak szóló oktatási anyagokkal lehet felkészülni, ami elérhető a diakforum.hu oldalon. Gyakorlati, életben használható tudást szeretnék átadni a diákoknak, akik később a családjaik életébe is átvihetnek pénzügyi ismereteket – ismertette a távirati iroda. Az első két forduló online lesz, a harmadik, budapesti fordulót a verseny történetében először személyes jelenléttel rendezik meg április 27-én. A verseny nevezési feltételei a https://diakforum.hu/ oldalon találhatók – ismertette. A tananyagot aktualizálják folyamatosan, példaként említette, hogy a tavalyi versenyen központi téma volt az idei adóvisszatérítés, vagy a felújítási támogatás, idén pedig kérdések várhatóak a betétbiztosítási alap működéséről, az inflációról, és az árfolyamkockázatokról.

Szalay Orsolya, az Erste Bank Social Banking vezetője kiemelte, hogy a bank három éve támogatja a pénzügyi vetélkedőt. A jövő a mai fiatalokkal kezdődik, az Erste stratégiájának ezért alapvető része a pénzügyi oktatás fejlesztése, a digitalizáció és az új generációk igényeinek megismerése. Csak azok tudják felmérni, hogy milyen lehetőségeik vannak, akik pontosan értik pillanatnyi pénzügyi helyzetüket – mondta. Sinkáné Csendes Ágnes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adóügyi szakfőigazgatója azt hangsúlyozta: a középiskolások gyorsan olyan helyzetben találják magukat, hogy ismerniük kell az adózási szabályokat, és az elmúlt időszak gyorsan változó körülményeivel csak megfelelő ismeretekkel lehet lépést tartani. Ez a generáció készségszinten használja a digitalizáció eszközeit, amihez az adóhatóság online ügyintézési felületei segítséget nyújtanak; a fiatalok adótudatossága és a pénzügyi tudatossága pedig hosszú távon a teljes társadalomnak kedvező – mondta.

Nádasi-Malinka Krisztina, a Pénziránytű Alapítvány oktatási igazgatóhelyettese elmondta, hogy 2008-óta dolgoznak a pénzügyi oktatást segítő tudásanyag fejlesztésén, tízből kilenc diák szívesen tanul a közgazdasági-pénzügyi ismeretekről. Több mint 3 ezer tanárnak, legalább 450 ezer diáknak nyújtanak évről-évre támogatást ingyenes tankönyvekkel, képzésekkel. Szabó Linda, a Fundamenta marketing és kommunikációs igazgatója hangsúlyozta, hogy felkészültség és tervezés nélkül egyre kevésbé megoldható például az ingatlanvásárlás. A versenyben a diákok nemcsak lexikális tudást szereznek, hanem a logikai összefüggéseket is megismerik a pénzügyek világában. Kozma Sándor, az Óbudai Árpád Gimnázium tanára, felkészítő pedagógus pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy már az érettségin is van pénzügyi feladat, a matematika, a történelem, és a földrajz feladatsorokban.

Gáspár András arról is tájékoztatott, hogy a döntő első három helyezett csapatának tagjai és kísérő tanára számára bécsi egynapos tanulmányutat szerveznek az Erste Bank támogatásával. A Magyar Államkincstár 20 darab 10 ezer forintos ajándékutalványt ajánlott fel a döntőbe bejutó csapatok felkészítő pedagógusainak, és a NAV is értékes nyereményeket nyújt. A Fundamenta Lakáskassza a három, legtöbb csapatot indító pedagógus számára egyenként 50 ezer forint értékű ajándékutalványt ajánlott fel. A Pénzügyminisztérium és a Pénziránytű Alapítvány is értékes nyereményekkel támogatja a versenyt. A verseny fővédnöke, Maruzsa Zoltán, az Emmi köznevelési államtitkára jóvoltából az első 5 helyezett csapat csapatonként 60 ezer forint értékben választhat műszaki cikkeket.