2024 március 29

Gazdasági társaságok is pályázhatnak e- gépjárművekre

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca MTI-hez
eljuttatott közleményében bejelentette: a kormány egymilliárd forintot különített el erre a célra. A pályázók a gépjármű
értékének legfeljebb felét kaphatják meg támogatásként.

Az elektromos személyautók és tehergépkocsik vételárának felső korlátja a gépjármű típusától függően 15 vagy 17 millió forint, az elektromos robogóké pedig 1,1 millió forint – tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a kiírás segíti az ország újraindítását, előmozdítja a környezetkímélő közlekedési módok térnyerését. A pályázat a vállalkozások megerősödéséhez is hozzájárul, hiszen az elektromos autók gazdaságosabb fenntartásával már középtávon jelentős megtakarítást érhetnek el.

Az új lehetőséggel más cégek és az egyéni vállalkozók mellett a közösségi autómegosztással foglalkozó gazdasági társaságok is élhetnek – hívta fel a figyelmet.

Közölte: a kiírás részleteiről az IFKA honlapján érhető el bővebb tájékoztatás. A pályázatokat július 12-én reggel 8 óra 1
perctől a keret kimerüléséig lehet benyújtani.

Schanda Tamás kiemelte: a kormány számos különböző célcsoportnak biztosít támogatást tiszta járművek beszerzéséhez. A magánszemélyek , vállalkozások, egyházak mellett a nagyvárosi autóbuszos szolgáltatókat is segítjük flottájuk megújításában.

Hangsúlyozta: az állami támogatás minimálisra szűkíti a hagyományos és az elektromos meghajtású járművek közötti
árkülönbséget.

A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv programjainak köszönhetően egyre több, a környezetet nem terhelő autó, busz, taxi, robogó jelenhet meg a hazai közutakon. A városokban tisztul a levegő, csendesebbek lesznek az utcák, így a támogatással mindenki jól jár – fogalmazott Schanda Tamás.