2024 március 29

Tovább terjeszkedik a Doktor24

A Doktor24. közleménye szerint az akvizícióval – amelyet ezúttal is az UNION Vienna Insurance Group Zrt.-vel közös leányvállalatán, az Első Magánegészségügyi Hálózat (EMH) Zrt.-n keresztül hajtott végre -, folytatta országos hálózatának kiépítését. A szegedi megállapodással a Doktor24 Dél-Magyarország egészére kiterjeszti szolgáltatásait. A vételárat nem hozzák nyilvánosságra. A közlemény szerint MediTeam Zrt. komoly fejlődési potenciállal bír; Szeged elhelyezkedése azt is lehetővé teszi, hogy a Doktor24 a régió lakossága mellett a szomszédos országokból érkező ügyfeleket is ellássa. Lancz Róbert, a Doktor24 Medicina Zrt. vezérigazgatója a közleményben kifejtette: a szegedi magánegészségügyi szolgáltató csatlakozásával Magyarország lakosságának több mint fele, 5,2 millió ember egy órán belül el tud jutni a Doktor24 valamelyik klinikájára. Hozzátette, Szeged határközeli város, régiós központ, vonzó alternatívát kínál a Szerbiában, Romániában élő magyaroknak is, ha orvosi ellátásra van szükségük.

A tájékoztatás szerint a MediTeam Szeged egyik legrégebben működő, 1995-ben alapított egészségügyi szolgáltatója, amely már régen túllépett a város és Csongrád-Csanád megye határain: az ország egész területén biztosít foglalkozás-egészségügyi alap- és szakellátást, több mint 800 szerződött partner, valamint 32 ezer munkavállaló számára nyújt szolgáltatást. A Mediteam szegedi magánklinikája, a MediCenter Szakorvosi Intézet mintegy 500 négyzetméteren, 14 rendelőben, 40 egészségügyi szakterületen kínál ellátást. A MediTeam 200 közreműködő munkatárssal – szakorvosokkal, szakdolgozókkal és adminisztratív alkalmazottakkal – több mint 50 ezer ügyfelet lát el évente, ebből 18 ezret szegedi magánklinikáján, 32 ezret pedig vállalat-egészségügyi szolgáltatásokkal országszerte. A cég 2021-es árbevétele meghaladta a 670 millió forintot, az idei forgalom pedig a tervek szerint megközelíti az 1 milliárd forintot – ismertette a távirati iroda.

A tájékoztató szerint az országos hálózatát biztosítói háttérrel fejlesztő, három évtizedes iparági tapasztalattal rendelkező Doktor24 az elmúlt két évben a hazai piac egyik vezető vegyes profilú magánegészségügyi szolgáltatója lett. Több mint 1000 orvossal és szakdolgozóval, több mint 50 szakterületen, 7 városban, 11 helyszínen, több mint 100 rendelőben nyújt alap-, járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátást: prevenciós szolgáltatásokat, diagnosztikát, gyógyítást és rehabilitációt gyermekeknek, felnőtteknek, egyéni és vállalati ügyfeleknek, valamint biztosítóknak. A cégcsoportot évente mintegy 300 ezer privát ügyfél, valamint 2300-nál is több kis- és nagyvállalkozás választja egészségügyi szolgáltató partneréül, az orvos-beteg találkozók száma több mint 400 ezer évente.