Ötvennégyezer utast érinti az, hogy a román Blue Air diszkont légi társaság számláinak zárolására hivatkozva törölte 401, szeptember 6-11 között indítandó járatát – közölte szerdán a társaságtól származó információkra hivatkozva a Mediafax hírügynökség, azt követően, hogy a környezetvédelmi alap (AFM) bejelentette: jóváhagyta a cég adósságának átütemezését és feloldotta a cég bankszámláit.

A cég vezetői szerint súlyosan érintette a Blue Air hitelét a teljes leállás, a társaság pedig jelenleg megpróbálja felmérni a veszteségeket és a működési kapacitásait és várhatóan csütörtökön közli, milyen járatokat tud újraindítani, akár a Tarom román nemzeti légitársaság, akár más légi társaságok segítségével, hogy hazaszállítsa külföldi repülőtereken rekedt utasait. A Blue Air adóssága 230 millió euróra rúg, ami a cég normális éves bevételének felét teszi ki. A Blue Air flottája 2019-ben még 32 repülőgépből állt, jelenleg 13 gépet üzemeltet, amelyek átlagosan 174 hellyel rendelkeznek, de a tél folyamán számuk ötre csökken, mert a többit vissza kell szolgáltassák a tulajdonosoknak.

A leállással kapcsolatban a cég azzal védekezik, hogy az utasoknak felajánlották a törvényes előírásokban szereplő választási lehetőségeket: a jegy árának megtérítését, a foglalás átütemezését egy későbbi, szabad helyekkel rendelkező járatra, vagy jegy árának letétbe helyezését és egy későbbi repülőjegy megvásárlására történő felhasználás érdekében, csakhogy a Blue Air nem egyetlen járatát törölte, hanem az összest – mutat rá a Mediafax. Közben a bukaresti közlekedési tárcát vezető Sorin Grindeanu miniszterelnök-helyettes bejelentette: a Tarom megkezdi a Blue Air külföldön rekedt utasainak hazaszállítását: az első gép szerda este indul Tel-Avivba, ahonnan mintegy 150, a Blue Air leállása által érintett román állampolgárt szállít az ország.

A bukaresti kormány szerdai ülésén ötmillió lejt (413 millió forint) utalt át a költségvetés tartalékalapjából közlekedési minisztériumnak, hogy – a Tarom segítségével – igény esetén hazaszállítsa a Blue Air leállása miatt külföldön rekedt román állampolgárokat. A kormányülésen Nicole Ciuca miniszterelnök azt ígérte: ezt a pénzt is behajtják a Blue Air-en. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szerint a vállalat 28 millió lej (2,3 milliárd forint) adósságot halmozott fel a román környezetvédelmi alappal szemben, ezért eljárás indult ellene – közölte a távirati iroda.