2024 március 28

Majdnem százezer új rendszám fogyott szeptember végéig

Már csaknem százezer jármű kapott új formátumú rendszámot – tette közzé a közösségi oldalán a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) hétfőn.
A tárca felidézte: július elsejétől kapnak négy betűből és három számból álló hatósági jelzést az újonnan forgalomba helyezett gépjárművek Magyarországon. Az elmúlt három hónapban a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) összesített adatai szerint több mint 99 500 gépkocsi állt forgalomba. Csaknem háromnegyedük személyautó, közülük már majdnem 73 ezer büszkélkedhet címeres hatósági jelzéssel. Környezetkímélő hajtásának köszönhetően közel ötezer jármű kapott zöld alapszínűt – írta Facebook-bejegyzésében a TIM. Az egyénileg választott vagy egyedileg rendelt jelzések iránti érdeklődés fokozatosan csökkent, összesen mintegy 1300 darab kelt el belőlük, több mint felük még júliusban. A minisztérium jelezte: az autók forgalomba helyezésének üteme nem lassult. A három havi adatokat egy teljes évre vetítve még mindig közel 400 ezerre rúghatna az új gépjárművek száma. A mutató a világjárvány miatti visszaesés következtében tavaly és tavalyelőtt 310-315 ezer darab körül alakult; 2019-ben ugyanakkor rekordot ért az akkor 385 ezres adat.

A borítókép illusztráció, forrása: www.shutterstock.com