A forgalomba helyezett új autók számának növekedésére számít idén a német autóipar szakmai képviseleti szervezete (VDA) annak ellenére, hogy az iparág számára továbbra is nehézségeket okoznak a beszállítói fennakadások, elsősorban a félvezető-áramkörök és elektronikai alkatrészek hiánya.

A Német Autóipari Szövetség szerint 2022-ben több mint 2,8 millió új személygépkocsit helyeznek forgalomba Németországban, hét százalékkal többet, mint 2021-ben – jelentette be szerdán Hildegard Müller, a szervezet elnöke. Tavaly 2,62 millió új személygépkocsit helyeztek forgalomba. Az eladásokat 2021-ben elsősorban a félvezetőáramkör-ellátás szűk keresztmetszetei csökkentették. A világjárvány előtt, 2019-ben több mint 3,6 millió új járművet helyeztek forgalomba Németországban. Azt, hogy a forgalombahelyezések idei várható száma elmarad a járvány előtti szinttől, elsősorban az alkatrészek hiányára vezeti vissza a VDA. “Becsléseink szerint a félvezetők kínálatának mélypontja 2021 harmadik negyedévében volt” – mutatott rá Manuel Kallweit, a VDA vezető közgazdásza. “De a félvezetők problémája alapvetően még 2022-ben is velünk lesz” – tette hozzá.

Müller, a VDA vezetője ezért az európai félvezető- és akkumulátorgyártás gyorsított kiépítésének szükségességére hívta fel a figyelmet. “Ha Németország igényt tart a világpiac vezető szerepére, akkor minél hamarabb ki kell építenie a félvezetőipart” – mondta. “Már léteznek tervek az akkumulátorgyártás bővítésére Németországban és Európában. Fontos, hogy a tervek haladéktalanul megvalósuljanak, és a hozzáadott értéket Európában lehessen tartani” – tette hozzá. A VDA szerint az idei új regisztrációk között mintegy 750 ezer lesz alternatív hajtásrendszerrel rendelkező autó, és azok mintegy fele teljesen elektromos, akkumulátoros lesz. Vagyis az újonnan forgalomba helyezett autók 13,3 százaléka lesz teljesen elektromos, ami nagyjából megfelel a 2021. évi aránynak. A szövetségi kormány céljának eléréséhez, hogy 2030-ra 15 millióra emelkedjen a forgalomban lévő elektromos autók száma, “ettől az évtől kezdve minden második eladott autónak elektromosnak kell lennie” – mutatott rá Müller, a VDA vezére. “Tekintettel azonban arra, hogy a töltőinfrastruktúra még nem épült ki megfelelően, a plug-in hibridek nélkülözhetetlenek lesznek az elektromobilitás sikeres felfuttatásához” – mondta.

Amennyiben Németország a jelenlegi tempóban építi a töltőinfrastruktúrát, akkor 2030-ra 160 ezer töltőpontja lesz a szükséges egymillió helyett. A plug-in hibridek beszámításával is 26 százalékos lesz idén az alternatív hajtású autók aránya a forgalomba helyezett új autók között, és az is túl alacsony – mondta. Hilldegard Müller a VDA globális piaci előrejelzését ismertetve azt mondta: 2022-re a globális személygépkocsi-piac 4 százalékos növekedését várják, ami nagyjából megegyezik a 2021-es növekedési ütemmel. 2022-ben tehát a globális személygépkocsi-piac még mindig csaknem 13 százalékkal marad el a 2017-es csúcsszinttől. Az Egyesült Államok és Kína piacai várhatóan 2 százalékkal nőnek, míg Európa jelenleg jóval távolabb van a válság előtti szinttől, viszont várhatóan 5 százalékkal nő, részben a felzárkózási hatásoknak köszönhetően – közölte a távirati iroda.

A VDA várakozásai szerint a német autóipar hazai termelése az idén várhatóan eléri a 3,5 milliót. Ez 13 százalékos növekedés, de csak a 2020-as termelési szintnek felel meg. A külföldi termelés várhatóan 5 százalékkal, 9,9 millióra nő idén.