2024 március 28

A luxusautók hajtották fel a Mercedes-Benz nyereségét

Megemelte az idei évre vonatkozó profitvárakozását a Mercedes-Benz csoport a vártnál jóval kedvezőbb harmadik negyedéves üzleti eredmények után – közölte a német járműgyártó szerdán.
A nettó eredmény 2022-ben a korábban tervezett 5-15 százalékos éves bővülés felső sávjában, 15 százalék körül alakulhat – közölték. A csoport árbevétele a szeptemberben záruló három hónapban 37,7 milliárd euróra ugrott, amely 19 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A kamat- és adófizetés előtti eredmény (EBIT) 83 százalékkal 5,2 milliárd euróra emelkedett a bázisidőszakhoz képest, a felsőkategóriás járművek – ezen belül is az elektromos modellek – iráni igény megugrása miatt. A félvezetőhiány és az ellátási láncok következtében kialakult korlátozott kínálat magasabb marzsokhoz vezetett. A harmadik negyedévben a német járműgyártó 530 400 járművet értékesített, az előző évi 385 500 után. A jármű üzletág (Mercedes-Benz Cars) a nyereség közel 80 százalékát adta. A 28,2 milliárd eurós harmadik negyedéves árbevétel 26 százalékos éves növekedés jelent, az üzemi eredmény pedig 106 százalékkal, 4,0 milliárd euróra nőtt, amely közel háromszorosa a pandémia előtti szintnek. Az üzletág árbevétel-arányos nyereségmutatója 14,5 százalékra emelkedett a harmadik negyedévben. A jelentés után a 2022-re vonatkozó várakozásokat a menedzsment 12-14 százalékról 13-15 százalékra emelte. A mobilitási szolgáltatásokkal – köztük a BMW-vel közösen üzemeltetett Share Now autómegosztóval – és finanszírozási szolgáltatásokkal foglalkozó Mercedes-Benz Mobility üzletág bevétele 3 százalékkal, 14,3 milliárd euróra csökkent. A bázis időszaki adatok az idén februárban kiszervezett teherautógyártó üzletág (Daimler Truck) eredményét is tartalmazzák. A cég pénzügyi igazgatója, Harald Wilhelm a pénzügyi beszámoló ismertetése után közölte: a kereslet növekedése a jövő évben is kitarthat. Az eredménytervek eléréséhez a szigorú költségkontrollt folytatják, a listaárakon viszont nem terveznek változtatni – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy folytatják a megkezdett stratégia végrehajtását. A luxusautógyártó célja, hogy 2025-ig minden modelljéből kínál tisztán elektromos hajtásút. Wilhelm megerősítette a cég korábbi bejelentését, hogy végleg kivonulnak az orosz piacról, és eladják az ipari és pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó leányvállalatokat az orosz Avtodom autókereskedő láncnak. A tranzakciók a hatósági jóváhagyások után zárulhatnak le. A cég a háború kitörése után függesztette fel a gyártást Oroszországban -közölte az MTI.