2024 április 20

A román államé lehet a csőd szélén álló Blue Air légitársaság

A csőd szélén lévő vállalat képtelen eleget tenni a román állam által garantált 300 millió lej (1 lej 83,12 forint) értékű hitelegyezmény feltételeinek, így nem tudja fizetni a törlesztőrészleteket.

A vállalat pénteki közleményében közölte, hogy a Blue Air-részvényesek értesítették az állami aktívákat kezelő román hatóságot, hogy vegyenek részt a következő részvényesi közgyűlésen, amelyen a részvénypakett mintegy 75 százaléka az állam tulajdonába kerülhet. A vállalat azt ígérte, ezt követően közölni fogja az új részvényesi struktúrát. A bukaresti pénzügyminisztérium csütörtökön közölte, hogy felszólította a vállalatot, teljesítsék a garancialevélbe foglaltakat, ami lényegében a vállalat többségi részvénypakettjének az átadását jelenti. A Blue Air 300 millió lej kölcsönt kapott az Eximbanktól hat évre, amit azért vettek fel, hogy enyhítse a koronavírus-járvány okozta bevételkieséseket. Korábban közölték, hogy befektetőkkel tárgyalnak, akiktől a cég megmentését remélték. A légitársaság szeptember 6-án állította le járatait, és azóta se tudta újraindítani. Korábban több határidőt ígért, legutóbb október 10-éről volt szó, de azt sem tudták tartani – ismertette a távirati iroda.

A román gazdasági média megállapította, hogy a Blue Air társaság egy újabb „fekete lyukat” jelenthet a román államnak, hiszen a vállalat adóssága meghaladja az 1 milliárd lejt, és emlékeztetett, hogy a Tarom állami légi társaság is veszteségesen működik immár több mint 15 éve. A Blue Air flottája 2019-ben még 32 repülőgépből állt, jelenleg 13 gépe van, amelyek átlagosan 174 hellyel rendelkeznek, de a tél folyamán számuk ötre csökken, mert a többit vissza kell szolgáltatniuk a tulajdonosoknak. Tizenhét év alatt 32 millió utast szállítottak.