2024 április 19

Vasárnapi tükör szeptember 4. Erősödő forgalom, soványodó mutató

A részvénypiac heti forgalma 58,03 milliárd forint volt az előző heti 34,48 milliárd forint után, a vezető részvények gyengültek. Az MTI-nek küldött összefoglalójában az Equilor Befektetési Zrt. a hét gazdasági eseményei közül kiemelte: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi kamatdöntő ülésén a várakozásoknak megfelelően 100 bázisponttal emelte az alapkamatot, illetve a kamatfolyosót. Emellett több likviditás-szűkítő intézkedést hoztak. Megemelik a bankok kötelező tartalékolási rátáját. Rendszeres jegybanki diszkontkötvényt vezetnek be, és egy hosszú lejáratú betéti eszközt, amelybe átáramolhat az egyhetes betéti eszközben lévő likviditás fele – idézte fel az Equilor. A kommentárban kitértek arra, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint az ársapkák betöltötték szerepüket, de fenntarthatatlanná váltak, azokat előbb-utóbb ki kell vezetni, mert piactorzító hatásuk van.

A héten az OTP árfolyama 7,36 százalékkal esett 32,39 milliárd forintos forgalomban, a papír 8504 forinton fejezte be a kereskedést pénteken.

A Mol árfolyama 1,92 százalékkal csökkent, a részvény 2754 forinton zárt pénteken, forgalma meghaladta a 12,55 milliárd forintot.

A Magyar Telekom 1,04 százalékkal 334,5 forintra gyengült a héten, forgalma 380 millió forint volt.

A Richter jegyzése 0,79 százalékkal csökkent, a hét utolsó kereskedési napján 8115 forinton zárt a részvény, heti forgalma meghaladta a 11,38 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3862,17 ponton zárt a héten, ami 68,04 ponttal, 1,73 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.