2024 március 29

BörzeZárás szeptember 16. Folytatódott az ereszkedés

A részvénypiac forgalma 17,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint továbbra is a kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt gyengélkednek a részvénypiacok szerte Európában, így Magyarországon is. Varga Zoltán hozzátette, hogy a belföldi kereskedést a következő kereskedési napokon a jogállamisági eljárás kimenetele fogja meghatározni. Az uniós pénzek esetleges visszatartása már a hétfői nyitást is befolyásolhatja – tette hozzá.

A Mol árfolyama 84 forinttal, 3,23 százalékkal 2516 forintra csökkent, 4,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 28 forinttal, 0,32 százalékkal 8658 forintra erősödött, forgalmuk 7,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,66 százalékkal 305 forintra nőtt, forgalma 926,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 205 forinttal, 2,63 százalékkal 7585 forintra esett, a részvények forgalma 5,0 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3804,82 ponton zárt pénteken, ez 6,48 pontos, 0,17 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva – közölte a távirati iroda.