A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,05 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel, 43 343,38 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 3,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest. Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy pénteken a csökkenés ellenére felülteljesített a Budapesti Értéktőzsde nemzetközi társaikhoz képest. Kifejtette, a magyar tőzsde iránykereséssel indította a napot, majd kora délután a mérsékelt csökkenés jellemezte.

A forgalom rendkívül alacsony volt, ami azzal magyarázható, hogy a piac az amerikai jegybank elnökének péntek délutáni beszédére várt. A magyar vezető részvényekre vállalatspecifikus hírek nem érkeztek, a Richter emelkedni tudott, míg a többi részvény mérsékelten csökkent.

A Mol 24 forinttal, 0,85 százalékkal 2808 forintra csökkent, 623,9 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 34 forinttal, 0,37 százalékkal 9180 forintra esett, forgalmuk 2,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6,0 forinttal, 1,74 százalékkal 338 forintra gyengült, forgalma 35,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 0,99 százalékkal 8180 forintra erősödött, a részvények forgalma 681,0 millió forintot ért el.

A BUMIX 3930,21 ponton zárt pénteken, ez 5,16 pontos, 0,13 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.